Eltűnt sírkő: Egy anya fájdalma és a falusi titok
– Hova tűnt? – suttogtam magam elé, miközben remegő kézzel simítottam végig a frissen felásott földet. A sírkő, amelyért évekig dolgoztam a pékségben, ott kellett volna álljon. Gábor nevét, születési és halálozási dátumát, s azt a sort, amit együtt választottunk ki az utolsó kórházi napján: „Örökké a szívemben élsz.” Most csak a föld volt ott, meg néhány letaposott virág.
A temető csendje szinte fülsiketítő volt. A madarak is hallgattak. A szívem hevesen vert, mintha bármelyik pillanatban kiszakadna a mellkasomból. Aztán meghallottam valakit közeledni. Lajos bácsi volt az, a temetőgondnok.
– Magdi néni, mi történt? – kérdezte aggódva.
– Lajos, hova lett a sírkő? – kérdeztem kétségbeesetten. – Tegnap még itt volt!
Lajos zavartan vakarta meg a fejét. – Nem tudom, Magdi. Nem szólt senki, hogy elvinnék… De mostanában sok furcsaság történik itt.
A könnyeim végigfolytak az arcomon. Gábor halála óta minden nap küzdelem volt. A férjem, András, már régóta nem beszél velem rendesen. A lányom, Zsófi, Pestre költözött, csak ritkán hív fel. Gábor volt a fény az életemben. Amikor elvesztettem, mintha minden elsötétült volna körülöttem.
A sírkő volt az egyetlen dolog, amit még megtehettem érte. Minden forintot félretettem: hajnalban keltem, plusz műszakokat vállaltam, még a régi aranyláncomat is eladtam. Amikor végre elkészült, úgy éreztem, legalább ennyivel tartozom neki.
Most pedig eltűnt.
Hazamentem, de nem találtam nyugalmat. András a tévé előtt ült, sörrel a kezében.
– Miért vagy ilyen ideges? – mordult rám.
– Gábor sírköve eltűnt! – kiáltottam rá.
– Biztos csak valami félreértés – legyintett. – Majd visszakerül.
– Neked semmi sem számít már? – zokogtam fel.
András csak vállat vont. Azóta mióta Gábor meghalt, mintha ő is meghalt volna belülről.
Aznap este nem tudtam aludni. Folyton azon járt az eszem: ki vihette el? Miért pont az én fiam sírkövét?
Másnap reggel elmentem a polgármesteri hivatalba. Ott ültek a megszokott arcok: Ilonka néni a postáról, Pista bácsi a bolt elől. Mindenki engem nézett.
– Magdi, hallottuk mi történt – mondta Ilonka együttérzően. – Az egész falu erről beszél.
– Tud valaki valamit? – kérdeztem kétségbeesetten.
Pista bácsi közelebb hajolt hozzám.
– Tegnap este láttam egy furgont a temető körül – suttogta. – Nem volt rajta rendszám… De mintha ismerős lett volna a sofőr.
– Ki volt az? – kérdeztem reménykedve.
– Nem tudom biztosan… de mintha János fiát láttam volna…
János régi haragosunk volt. Gáborral gyerekkorukban összevesztek valamin, és azóta sem beszéltek. Az ő fia mostanában bajba keveredett: lopásért már kihallgatták egyszer.
Hazafelé menet összefutottam Jánossal.
– János! – kiáltottam utána. – Beszélni akarok veled!
Megállt, de nem nézett rám.
– Azt mondják, a fiad volt tegnap este a temetőben…
János arca elsápadt.
– Nem tudom, miről beszélsz…
– Kérlek! Ez Gábor sírköve! Az egyetlen emlékem róla!
János nagyot sóhajtott.
– Éva beteg lett… sok pénz kellett… A fiam… azt mondta, csak kölcsönkér valamit… Nem tudtam, hogy ilyen messzire megy…
A szívem összeszorult. Dühös voltam és kétségbeesett egyszerre. Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen?
Este Zsófi felhívott.
– Anya, hallottam mi történt… Hazajövök hétvégére. Nem hagyhatjuk annyiban!
A hétvégén Zsófi tényleg hazajött. Együtt mentünk el Jánosékhoz. Ott volt a fia is: Peti. Lesütött szemmel állt előttünk.
– Bocsánatot kérek… – mondta halkan. – Eladtam a sírkövet egy kereskedőnek… Nagyon kellett a pénz…
Zsófi dühösen rászólt:
– Tudod te mit jelentett ez anyának? Tudod te mit jelentett Gábor emléke nekünk?
Peti sírni kezdett.
– Sajnálom… Megpróbálom visszaszerezni…
Néhány nap múlva Peti tényleg visszahozta a sírkövet. Megtörten állt előttünk.
– Visszavettem tőlük… Dolgozni fogok érte…
Nem tudtam mit mondani. Csak átöleltem Zsófit és némán sírtam.
Az egész falu megtudta mi történt. Sokan segítettek helyreállítani Gábor sírját: virágokat hoztak, rendbe tették a környéket. János is segített csendben.
Azóta gyakran elgondolkodom: vajon mennyit ér egy emlék? Meg lehet-e bocsátani annak, aki a legmélyebb fájdalmunkat okozza? Ti mit tennétek az én helyemben?