Anyósom, a kíváncsiság foglya – Egy szöveges csíny története

– Már megint mit suttogtok ott a konyhában? – csattant fel anyósom, Ilona néni, miközben a rántott húsokat forgatta a serpenyőben. Feleségem, Zsófi csak rám pillantott, szemében az a jól ismert fáradtság csillogott, amit mindketten éreztünk, valahányszor az anyja nálunk járt.

Nem volt könnyű dolgom. Ilona néni mindenbe beleütötte az orrát: hogy mikor kelünk, mit eszünk reggelire, mikor lesz gyerekünk, sőt, még azt is számon tartotta, mikor cseréljük le a törölközőt a fürdőszobában. Azt mondják, a magyar anyósok legendásak – hát nálunk tényleg minden nap próbára tettek.

Aznap vasárnap volt, és már reggel éreztem, hogy valami készül. Ilona néni korábban érkezett, mint szokott, és már az előszobában elkezdte a kérdezősködést:

– Na, Zsófikám, mikor lesz végre unokám? – kérdezte harsányan, miközben a kabátját akasztotta.

– Majd ha eljön az ideje, anya – felelte Zsófi türelmesen.

Én csak magamban sóhajtottam. Tudtam, hogy ez még csak a kezdet.

Ebéd közben Ilona néni minden mozdulatunkat figyelte. Amikor Zsófi rám mosolygott, rögtön megszólalt:

– Mi olyan vicces? Csak nem valami titkot osztotok meg egymással?

Aztán amikor kimentem a mosdóba, és a telefonom az asztalon maradt, Ilona néni szinte azonnal felkapta és nézegetni kezdte. Mire visszaértem, gyorsan letette, de láttam rajta, hogy olvasott valamit.

Ekkor telt be nálam a pohár. Elhatároztam: ha ennyire kíváncsi, akkor kap is valamit, amitől talán végre békén hagy minket.

Aznap este Zsófival összebújva beszélgettünk.

– Szerinted mit csináljunk? – kérdeztem halkan.

– Nem tudom… Néha úgy érzem, sosem fogja elfogadni, hogy felnőttek vagyunk – sóhajtott Zsófi.

– Van egy ötletem – mondtam mosolyogva. – De szükségem lesz a segítségedre.

Másnap reggel szándékosan az asztalon hagytam a telefonomat, amikor Ilona néni átjött egy „véletlen” látogatásra. Tudtam jól: nem fog tudni ellenállni a kísértésnek.

Előző este beállítottam egy üzenetet Zsófinak: „A csomag megérkezett. A titkos helyen van elrejtve. Senki sem tudhat róla!” A telefonon beállítottam, hogy az üzenet pontosan akkor érkezzen meg, amikor Ilona néni ott lesz.

Ahogy vártam, Ilona néni szeme kikerekedett az értesítés láttán. Láttam rajta: alig bírja ki, hogy ne kérdezzen rá azonnal. De végül nem bírta tovább:

– Miféle csomag ez? Mit rejtetek el egymás elől? – kérdezte gyanakvóan.

– Semmi különös – feleltem ártatlanul. – Csak egy kis meglepetés Zsófinak.

De Ilona néni nem hagyta annyiban. Amint kimentem a szobából, hallottam, ahogy Zsófit faggatja:

– Mondd csak el nekem! Tudod jól, hogy nekem mindent elmondhatsz!

Zsófi csak nevetett:

– Anyu, tényleg nincs semmi titok. Majd meglátod.

Aznap este Ilona néni váratlanul visszajött hozzánk. Láttam rajta: egész nap ezen rágódott. Amikor beengedtem, rögtön a nappaliba ment és elkezdett kutakodni. Felnyitotta a szekrényeket, benézett a kanapé mögé is.

– Mit keresel? – kérdeztem tettetett ártatlansággal.

– Csak… csak azt hittem… hátha elfelejtettetek valamit elrakni – hebegte zavartan.

Ekkor már alig bírtam visszatartani a nevetést. Zsófi is alig tudta leplezni mosolyát.

Másnap reggel újabb üzenetet küldtem magamnak: „A terv működik. Az illető már gyanakszik. Tartsd titokban!” Ezt is úgy időzítettem, hogy Ilona néni ott legyen.

Ez volt az utolsó csepp. Ilona néni teljesen elvesztette a fejét:

– Mit műveltek ti ketten? Valami baj van? Vagy valami törvénytelenséget csináltok?

Ekkor végre kiborultam:

– Anyuka! Elég volt! Ez már tényleg túlzás! Nem lehet mindenbe beleavatkozni! Nekünk is jogunk van a magánélethez!

Ilona néni arca elsápadt. Egy pillanatig csak állt ott némán. Majd halkan megszólalt:

– Én csak… aggódom értetek… Nem akarok kimaradni az életetekből…

Zsófi odalépett hozzá és átölelte:

– Anyu, szeretünk téged. De kérlek, bízz bennünk!

Ilona néni lassan bólintott. Azóta mintha tényleg visszafogta volna magát – legalábbis egy kicsit.

Néha még mindig érzem a tekintetét a hátamon, de már nem kutat annyit. Talán rájött: vannak határok, amiket tiszteletben kell tartani.

Vajon minden magyar családban ilyen nehéz megtalálni az egyensúlyt? Ti mit tennétek a helyemben?