Hazatérés árnyékában – Egy anya harca a múlt démonaival
– Anya, ki az a két ember a kapuban? – kérdezte Luca, miközben az ablakhoz szaladt. A szívem kihagyott egy ütemet. Az eső áztatta novemberi estében két alak állt a házunk előtt, rongyos kabátban, átfagyva, reménykedő tekintettel. Felismertem őket. Éva és Gábor – Luca vér szerinti szülei.
Aznap este minden megváltozott. Az elmúlt tíz évben próbáltam elfelejteni azt a napot, amikor először találkoztam velük a gyermekotthonban. Akkor még csak egy megtört pár voltak, akik lemondtak a lányukról, mert nem tudtak neki otthont biztosítani. Most viszont itt álltak, és segítséget kértek.
– Judit, kérlek… csak egy éjszakára… – suttogta Éva, miközben Gábor némán bólintott. Luca mögöttem állt, szorosan markolta a pulóverem ujját. Nem tudtam nemet mondani. Beengedtem őket.
Az első éjszaka csendben telt. Luca nem mert kérdezni, csak nézett rám nagy barna szemeivel. Én pedig egész éjjel forgolódtam. Vajon helyesen cselekszem? Mi lesz, ha Luca összezavarodik? Vagy ha Éva és Gábor nem változtak semmit?
Reggel Éva már a konyhában ült, kezében egy csésze teával. – Köszönöm, Judit – mondta halkan. – Tudom, hogy nem érdemeljük meg…
– Nem erről van szó – feleltem fáradtan. – Lucának joga van tudni, honnan jött. De nekem kötelességem megvédeni őt.
Gábor egész nap hallgatag maradt. Csak esténként, amikor azt hitte, nem látom, sírt halkan a fürdőszobában. Egy hét után kezdtek felengedni. Éva segített főzni, Gábor elment néhány alkalmi munkára. Luca pedig egyre többet kérdezett.
– Anya, miért éltek az utcán? – kérdezte egyik este vacsora közben.
Éva lesütötte a szemét. – Hibáztunk, kicsim. Fiatalok voltunk, buták… Azt hittük, majd minden megoldódik magától.
Luca csak bólintott. De láttam rajta, hogy nem érti.
A faluban hamar elterjedt a hír. A szomszédok összesúgtak mögöttünk a boltban. Egyik délután Marika néni félrehívott.
– Juditkám, jól meggondoltad ezt? Ezek az emberek… hát tudod te is…
– Tudom – vágtam közbe halkan –, de ők is emberek. És Luca miatt…
Marika néni csak csóválta a fejét.
A feszültség egyre nőtt. Egy este Gábor részegen jött haza. Luca félt tőle, Éva sírt. Én pedig dühös voltam magamra, amiért nem láttam előre ezt.
– Ez így nem mehet tovább! – csattantam fel. – Ha itt akartok maradni, változtatnotok kell!
Gábor csak nézett rám üres tekintettel. Másnap reggel eltűnt.
Éva napokig nem szólt senkihez. Luca is magába zárkózott.
Egyik este leültem Lucával az ágy szélére.
– Haragszol rám? – kérdeztem halkan.
– Nem tudom… Félek tőlük. De sajnálom is őket…
Átöleltem.
Két hét múlva Gábor visszajött. Megpróbált bocsánatot kérni Lucától is.
– Sajnálom, kislányom… Nem vagyok jó apa…
Luca csak annyit mondott: – De próbálkozhatsz újra.
Az idő telt, de semmi sem lett könnyebb. A múlt árnyai mindannyiunkat kísértettek. Éva és Gábor próbáltak beilleszkedni, de a falusi közösség elutasította őket. Luca is egyre zárkózottabb lett az iskolában.
Egy este Éva sírva vallotta be: – Judit, lehet, hogy jobb lenne, ha elmennénk… Csak bajt hozunk rátok.
– Nem! – mondtam határozottan. – Itt van a helyetek, amíg szükségetek van rá.
De belül én is bizonytalan voltam. Vajon tényleg segítek nekik? Vagy csak ártok Lucának?
A karácsony közeledtével valami mégis változott. Együtt díszítettük a fát, Luca először nevetett újra Éva viccein. Gábor is talált állandó munkát a közeli fatelepen.
De a múlt nem engedett könnyen. Egyik este Gábor régi barátai jelentek meg a ház előtt, hangoskodtak, pénzt követeltek tőle. Luca rémülten bújt hozzám.
– Elég! – kiáltottam ki az ablakon. – Hagyják békén ezt a családot!
Aznap éjjel nem aludtam semmit.
Másnap reggel Gábor összepakolt.
– Elmegyünk – mondta csendesen. – Nem akarjuk tönkretenni az életeteket.
Éva zokogott, Luca is sírt.
Végül mégis maradtak – de csak úgy, hogy Gábor vállalta: terápiára jár és megszakít minden kapcsolatot a múltjával.
Most itt ülök az ablakban, nézem Lucát és Évát ahogy együtt sütnek mézeskalácsot. A szívem tele van félelemmel és reménnyel egyszerre.
Vajon képesek vagyunk-e együtt újrakezdeni? Lehet-e egy családot újraépíteni ennyi törés után? Ti mit tennétek a helyemben?