Egy Apa Titka a Lánya Szemében

Anna mindig is közel állt édesapjához, Péterhez. Kislány kora óta különleges kötelék fűzte őket össze, amely a bizalomra és a kölcsönös tiszteletre épült. Számtalan hétvégét töltöttek együtt, felfedezve a házuk mögötti erdőt, kalandokat álmodva és jövőbeli projekteket tervezve. Az egyik ilyen projekt a lombház volt, amiről évek óta beszéltek. Ez lett volna a mesterművük, egy menedékhely, ahol elmenekülhetnek a világ elől és történeteket oszthatnak meg egymással a csillagok alatt.

Egy hűvös őszi délutánon, amikor Anna hazatért az iskolából, meghallotta apja hangját a dolgozószobából. Az ajtó résnyire nyitva volt, és hallotta, hogy suttogva beszél. Kíváncsisága felkeltette, és közelebb lopakodott, hogy elcsípjen néhány mondatot.

„Igen, azt hiszem, jövő hónapban kezdhetjük,” mondta Péter. „Ez meglepetés lesz Annának.”

Anna szíve megdobbant. Meglepetés? Izgalom öntötte el. Talán a lombházról beszél! De ahogy tovább hallgatta, izgalma zavartságba fordult.

„Nem, nem,” folytatta Péter. „Ez nem a lombház. Ez valami más. Már egy ideje tervezem.”

Anna szíve összeszorult. Mi lehet fontosabb a lombházuknál? Árulás érzése kerítette hatalmába. Apja mindig bevonta őt a terveibe, és most titkolózik.

Aznap este vacsoránál Anna próbált normálisan viselkedni, de gondolatai csak úgy cikáztak. Figyelte apját, keresve bármilyen jelet arra vonatkozóan, hogy mit tervezhet. De Péter a szokásos vidám önmaga volt, teljesen tudatlan lánya belső viharáról.

Ahogy teltek a napok, Anna nem tudta lerázni magáról a kirekesztettség érzését. Szerette volna szembesíteni apját, de félt attól, amit felfedezhet. Ehelyett úgy döntött, hogy maga nyomoz.

Egy szombat reggel, míg Péter elment bevásárolni, Anna belopózott a dolgozószobába. Átnézte a papírokat és átkutatta a számítógépet nyomok után kutatva. Végül talált egy mappát „Napkelte Projekt” felirattal. Benne tervrajzok és jegyzetek voltak egy új irodáról, amit az udvarban tervezett építeni.

Anna megkönnyebbülést és csalódást érzett egyszerre. A projekt nem volt semmi rosszindulatú, de nem is a lombház volt. Valami teljesen különálló dolog volt közös álmaiktól.

Aznap este Anna már nem tudta tovább visszatartani magát. „Apa,” kezdte tétován, „hallottam, hogy egy projektről beszélsz… valami ‘Napkelte Projektről’.”

Péter meglepettnek tűnt, de nem haragosnak. „Ó, Anna,” sóhajtott. „Meglepetésnek szántam neked és anyának. Ez egy irodahelyiség lesz, ahol gyakrabban dolgozhatok otthonról.”

„De mi lesz a lombházunkkal?” kérdezte Anna fájdalmas hangon.

Péter megállt egy pillanatra, felismerve tettei hatását. „Sajnálom, drágám,” mondta halkan. „Belemerültem a munkába és azt hittem, ez mindannyiunknak jobb lesz.”

Anna bólintott, próbálva megérteni. De mélyen belül érezte kapcsolatuk változását. A lombház több volt mint egy projekt; az együtt töltött idő ígérete volt.

Ahogy közeledett a tél, Anna az ablakából figyelte az új iroda építését. Tudta, hogy soha nem lesz már ugyanaz közte és apja között. A lombház megmaradt építetlenül, az elhalasztott álmok és megváltozott prioritások szimbólumaként.