Amikor a testvérek, Ádám és Anna megörökölték elhunyt nagyapjuk házát, azt hitték, hogy valóra vált álom. Azonban édesapjuk, Róbert, ezt lehetőségként látta arra, hogy irányítsa az életüket. Ahogy a feszültségek fokozódtak és a kapcsolatok megromlottak, a testvérek szívszorító döntés elé kerültek, amely szétzúzta a családjukat.
Amíg Tamás az irodában volt, Mari egyedül találta magát egy házban, amely már nem érezte otthonának. Menye állandó kritikája elviselhetetlenné vált, és a légkör tele volt kimondatlan feszültséggel. A helyzet hónapok óta romlott.
Az apósommal való kapcsolatom mindig is kényes egyensúly volt. Ő egy tisztességes ember—szorgalmas, egyenes és támogató. Úgy hiszem, tisztel engem. Azonban van egy tulajdonsága, amit nehezen kezelek: könnyen megsértődik. Ezt csak idővel értettem meg. A házasságom elején keményen tanultam meg ezt a leckét.
Útmutatást keresek egy kényes pénzügyi helyzet kezeléséhez, amely feszültséget és félreértést okozott a párom és köztem.
Az élet új fejezetének küszöbén egy fiatal nő szembesült egy pusztító tragédiával, amely örökre megváltoztatta jövőjét. Álmai megvalósítása helyett két legközelebbi barátja, akik családtagokként voltak jelen az életében, idő előtti halálát kellett gyászolnia.
Annak ellenére, hogy mindketten teljes munkaidőben dolgozunk, az otthonunk vezetésének és gyermekeink gondozásának terhe kizárólag rám hárul. A férjem közömbös a kimerültségem és a segítségkéréseim iránt.
40 évesen még mindig az apámmal élek, aki túlságosan gondoskodó. Vágyom a függetlenségre és egy saját életre, de a bűntudat, hogy egyedül hagyom őt, megakadályoz abban, hogy elérjem az álmaimat. Bár szeretnék családot alapítani és hétvégéket a barátaimmal tölteni, minden szabadidőmet vele töltöm, félve attól, hogy csalódást okozok neki. Az egész életemet az ő házában töltöttem, és úgy érzem, lehetetlen kitörni.
A családi dinamika változásával nehéz döntés előtt állok: beköltözzek-e a közös térbe otthonunkban? Tanácsra van szükségem, hogy ez a helyes lépés-e.
Miután észrevettem, hogy a szomszédom, Tamás, fűnyírója porosodik a garázsban, úgy gondoltam, tökéletes lenne a túlnőtt kertemhez. Annak ellenére, hogy finoman utaltam rá, Tamás ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa, mondván, fontos dolgokat megtartani „arra az esetre, ha szükség lenne rájuk.” Az ezt követő események sorozata elgondolkodtatott a dolgok megtartásának valódi költségeiről és az elszalasztott lehetőségekről.
25 évesen egyedülálló anyaként kellett boldogulnom, miután a férjem úgy döntött, hogy inkább a legényélet szabadságát választja a családi felelősségek helyett. A lányunk, Anna, mindössze négyéves volt, amikor elhagyott minket. A családi élet követelményei túl soknak bizonyultak számára, és inkább a saját érdekeit követte, minket pedig magunkra hagyott. Most, évekkel később, Annával kerülök szembe a saját családi dinamikája miatt.
Ismerjék meg Annát, egy 38 éves nőt Budapestről, aki mindig is azt hitte, hogy az idős családtagok gondozása egyszerű feladat. Gyakran hangoztatta véleményét arról, hogy az embereknek türelmesebbnek és szeretetteljesebbnek kellene lenniük idős szüleikkel szemben. Azonban amikor átvette a felelősséget saját édesanyja gondozásáért, gyorsan rájött, hogy feltételezései távol állnak a valóságtól.
Minden látogatás az anyósoméknál egy házimunka maratonná alakul, ami kimerültté és frusztrálttá tesz. Békés hétvégékre vágyom, de ehelyett egy feladatokkal teli hálóban találom magam, amit az anyósomék diktálnak. Ez egy könyörtelen körforgás, amitől rettegek, mégis tehetetlennek érzem magam, hogy kitörjek belőle.
