Amikor egy festői kertvárosba költöztünk, azt hittük, megtaláltuk az örök otthonunkat. Nem sejtettük, hogy a keresett nyugalmat szomszédaink könyörtelen káosza fogja szétzúzni. Az egykor békés menedékünk harctérré változott, és a rendőrség mindennapos jelenlétté vált életünkben.
Valaha hosszú telefonbeszélgetéseken és hétvégi találkozókon osztottuk meg irodalom iránti szeretetünket. De az elmúlt évben eltűnt az életemből. „El vagyok havazva a munkával, talán legközelebb,” volt az állandó válasza.
Annak ellenére, hogy mindent megtettünk, Anna és én folyamatos kihívásokkal szembesültünk, miközben egy virágzó vállalkozást próbáltunk építeni. Ahogy küzdöttünk álmaink életben tartásáért, nagybátyánk megtévesztő pletykái összetörték reményeinket és megosztották családunkat. Keserűen tanultuk meg, hogy nem minden történet végződik boldogan.
Nemrégiben a férjem, Péter, felzaklatott azzal, hogy közölte, nem kapja meg az éves bónuszát. Később kiderült, hogy ezt a pénzt az exfelesége házának hitelére fordította. Péter évekkel ezelőtt vált el az exétől. Nem érdekelt, miért váltak el, vagy milyen kapcsolatban vannak most. Csak azt tudom, hogy
Nemrég a nővérem mesélt egy beszélgetésről, amit a férjével folytatott. Mindig is csodáltam az erős kapcsolatukat, de még a legszorosabb kapcsolatokban is szükség van határokra. Ez a történet körülbelül három évvel ezelőtt kezdődött, amikor a férje egy „kölcsönt” kért egy ígéretes befektetéshez.
Egy tragikus esemény Budapesten, a Városligetben sokkolta a közösséget. Az események után egy hűséges kutya a kitartás szimbólumává vált, bár a történet szomorú fordulatot vett.
Minden családi összejövetel úgy tűnik, hogy a nővérem körül forog, aki közelít az ötvenhez és még mindig egyedülálló. Apánk úgy tesz, mintha nem lenne befolyása a döntéseire, mégis nagy hatással van rá. Amikor megpróbálom megbeszélni vele, eltereli a beszélgetést. A nővérem, Anna, nyolc évvel idősebb nálam.
Gyerekkoromban mindig azt hittem, hogy a szerelem minden kapcsolat alapköve, és minden más másodlagos. Fiatalon mentem férjhez, még az egyetemen. A férjem, Péter, szintén hallgató volt. Nem származott gazdag családból, de nekem volt egy saját lakásom, amit a nagymamám hagyott rám. Mélyen szerettem Pétert, és semmi más nem számított.
12 év házasság után készen álltam arra, hogy véget vessek a kapcsolatomnak a feleségemmel, Annával. Fiatalon házasodtunk össze, és bár a kapcsolatunk két csodálatos gyermeket adott nekünk, a szerelem, amit valaha éreztünk, megfakult. Mielőtt közölhettem volna vele a döntésemet, egy ideiglenes munkamegbízás Budapesten lehetőséget adott arra, hogy átgondoljam a dolgokat. Úgy terveztem, hogy hazatérek és folytatom a különválást, amiről Anna mit sem sejtett. Azonban az időm távol otthonról olyan igazságokat tárt fel, amikre nem számítottam, és egy olyan kimenetelhez vezetett, amit sosem láttam előre.
Amikor a testvérek, Ádám és Anna megörökölték elhunyt nagyapjuk házát, azt hitték, hogy valóra vált álom. Azonban édesapjuk, Róbert, ezt lehetőségként látta arra, hogy irányítsa az életüket. Ahogy a feszültségek fokozódtak és a kapcsolatok megromlottak, a testvérek szívszorító döntés elé kerültek, amely szétzúzta a családjukat.
Amíg Tamás az irodában volt, Mari egyedül találta magát egy házban, amely már nem érezte otthonának. Menye állandó kritikája elviselhetetlenné vált, és a légkör tele volt kimondatlan feszültséggel. A helyzet hónapok óta romlott.
Az apósommal való kapcsolatom mindig is kényes egyensúly volt. Ő egy tisztességes ember—szorgalmas, egyenes és támogató. Úgy hiszem, tisztel engem. Azonban van egy tulajdonsága, amit nehezen kezelek: könnyen megsértődik. Ezt csak idővel értettem meg. A házasságom elején keményen tanultam meg ezt a leckét.
