A család legidősebb gyermekeként korán vállaltam felelősséget. Hét évesen már segítettem anyukámnak az öcsémmel. Megtanultam elkészíteni a tápszerét és vigyázni rá. Mindent csináltam, kivéve a pelenkázást. Ahogy idősebbek lettünk, a kihívások is változtak, de a problémák száma csak nőtt. Az iskolai kiválóságom még több terhet rakott rám.
Tanácsot keresek az élet kezeléséhez, amikor a kórházi kiengedés után nem lehet egyedül élni.
Anna és párja, Péter, elégedettek voltak két gyermekükkel, és nem terveztek többet. Azonban egy váratlan terhesség mindent megváltoztatott. Ahogy próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, egyre inkább Péter édesapjára, Lászlóra támaszkodnak a támogatásért. Minden igyekezetük ellenére a család olyan kihívásokkal szembesül, amelyek leküzdhetetlennek tűnnek.
Apám folyamatosan igényli az időmet és energiámat, elvárva, hogy intézzem az ügyeit és házimunkáit. 35 évesen egy igényes munkát, házasságot és két kisgyermeket próbálok egyensúlyban tartani. Saját, túlterhelt felelősségeim ellenére apám ragaszkodik ahhoz, hogy ő legyen a legfontosabb számomra.
Túlterhelt vagyok, és szükségem van valakire, aki meghallgat. A párommal mindketten 28 évesek vagyunk, és bár közös életet építettünk, nehezen találom meg az egyensúlyt.
Anyám folyamatosan bűntudatot kelt bennem, amiért nem tudom vele tölteni az összes időmet. Sír a telefonban és rendkívül zaklatott lesz, amikor nem tudok minden pillanatban mellette lenni. 32 éves vagyok, hat éve házas, és két gyermek édesanyja. Természetesen a legtöbb időm elfoglalt. A legkisebb gyermekem még nem jár bölcsődébe, és az életem egy felelősségekkel teli forgatag.
Az anyám mindig azt mondja, hogy egy anyós mindig a lánya gyermekeit fogja előnyben részesíteni a fia gyermekeivel szemben. Szerintem csak azért mondja ezt, hogy jobban érezzem magam. Próbál meggyőzni arról, hogy
