Minden családi összejövetel úgy tűnik, hogy a nővérem körül forog, aki közelít az ötvenhez és még mindig egyedülálló. Apánk úgy tesz, mintha nem lenne befolyása a döntéseire, mégis nagy hatással van rá. Amikor megpróbálom megbeszélni vele, eltereli a beszélgetést. A nővérem, Anna, nyolc évvel idősebb nálam.
Gyerekkoromban mindig azt hittem, hogy a szerelem minden kapcsolat alapköve, és minden más másodlagos. Fiatalon mentem férjhez, még az egyetemen. A férjem, Péter, szintén hallgató volt. Nem származott gazdag családból, de nekem volt egy saját lakásom, amit a nagymamám hagyott rám. Mélyen szerettem Pétert, és semmi más nem számított.
12 év házasság után készen álltam arra, hogy véget vessek a kapcsolatomnak a feleségemmel, Annával. Fiatalon házasodtunk össze, és bár a kapcsolatunk két csodálatos gyermeket adott nekünk, a szerelem, amit valaha éreztünk, megfakult. Mielőtt közölhettem volna vele a döntésemet, egy ideiglenes munkamegbízás Budapesten lehetőséget adott arra, hogy átgondoljam a dolgokat. Úgy terveztem, hogy hazatérek és folytatom a különválást, amiről Anna mit sem sejtett. Azonban az időm távol otthonról olyan igazságokat tárt fel, amikre nem számítottam, és egy olyan kimenetelhez vezetett, amit sosem láttam előre.
Amikor a testvérek, Ádám és Anna megörökölték elhunyt nagyapjuk házát, azt hitték, hogy valóra vált álom. Azonban édesapjuk, Róbert, ezt lehetőségként látta arra, hogy irányítsa az életüket. Ahogy a feszültségek fokozódtak és a kapcsolatok megromlottak, a testvérek szívszorító döntés elé kerültek, amely szétzúzta a családjukat.
Amíg Tamás az irodában volt, Mari egyedül találta magát egy házban, amely már nem érezte otthonának. Menye állandó kritikája elviselhetetlenné vált, és a légkör tele volt kimondatlan feszültséggel. A helyzet hónapok óta romlott.
Az apósommal való kapcsolatom mindig is kényes egyensúly volt. Ő egy tisztességes ember—szorgalmas, egyenes és támogató. Úgy hiszem, tisztel engem. Azonban van egy tulajdonsága, amit nehezen kezelek: könnyen megsértődik. Ezt csak idővel értettem meg. A házasságom elején keményen tanultam meg ezt a leckét.
Útmutatást keresek egy kényes pénzügyi helyzet kezeléséhez, amely feszültséget és félreértést okozott a párom és köztem.
Az élet új fejezetének küszöbén egy fiatal nő szembesült egy pusztító tragédiával, amely örökre megváltoztatta jövőjét. Álmai megvalósítása helyett két legközelebbi barátja, akik családtagokként voltak jelen az életében, idő előtti halálát kellett gyászolnia.
Annak ellenére, hogy mindketten teljes munkaidőben dolgozunk, az otthonunk vezetésének és gyermekeink gondozásának terhe kizárólag rám hárul. A férjem közömbös a kimerültségem és a segítségkéréseim iránt.
40 évesen még mindig az apámmal élek, aki túlságosan gondoskodó. Vágyom a függetlenségre és egy saját életre, de a bűntudat, hogy egyedül hagyom őt, megakadályoz abban, hogy elérjem az álmaimat. Bár szeretnék családot alapítani és hétvégéket a barátaimmal tölteni, minden szabadidőmet vele töltöm, félve attól, hogy csalódást okozok neki. Az egész életemet az ő házában töltöttem, és úgy érzem, lehetetlen kitörni.
A családi dinamika változásával nehéz döntés előtt állok: beköltözzek-e a közös térbe otthonunkban? Tanácsra van szükségem, hogy ez a helyes lépés-e.
Miután észrevettem, hogy a szomszédom, Tamás, fűnyírója porosodik a garázsban, úgy gondoltam, tökéletes lenne a túlnőtt kertemhez. Annak ellenére, hogy finoman utaltam rá, Tamás ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa, mondván, fontos dolgokat megtartani „arra az esetre, ha szükség lenne rájuk.” Az ezt követő események sorozata elgondolkodtatott a dolgok megtartásának valódi költségeiről és az elszalasztott lehetőségekről.
