Amikor apám, István, beköltözött a budapesti otthonunkba, hogy felépüljön a műtétjéből, azt hittem, ez csak egy átmeneti megoldás lesz. Azonban jelenléte hamarosan felborította a családi dinamikánkat, életstílusok ütközéséhez vezetett, és ráébresztett minket arra, hogy néha a családi kötelékek inkább kötnek, mint vigasztalnak.
Lányunk házassága örömet hozott a családunkba, de férje elkötelezettségének hiánya a családi vállalkozásunk iránt hamarosan olyan szakadékot tárt fel, amelyet nem lehetett helyrehozni.
„Nem maradsz otthon nélkül, a gyerekek mindig ott lesznek neked,” mondta a mostohaapám, aki 25 éve volt házas anyámmal. De amikor elhunyt, a valóság egészen más történetet tárt fel.
Négy évvel ezelőtt, férje elvesztése után, Mária vigaszt talált gyermekeiben, unokáiban és szeretett kertjében. Az év felét hangulatos budapesti otthonában tölti, a másik felét pedig bájos balatoni nyaralójában. Idén nyáron meghívta unokáját, Ádámot, hogy csatlakozzon hozzá a Balatonnál egy pihentető vakációra. Azonban a dolgok nem a tervek szerint alakultak.
Lehet, hogy tévedek, de úgy hiszem, hogy a szülőknek nem kellene anyagilag támogatniuk felnőtt gyermekeiket, akik már saját családot alapítottak. Természetesen vannak helyzetek, amikor a segítség szükséges, de nem akkor, amikor a gyerekek csak elpazarolják az életüket és a pénzüket bulikra költik, majd visszafutnak a szüleikhez segítségért. A lányom két éve ment férjhez. Ő is és a férje is jó állással rendelkeznek.
Most írom ezt, teljesen összetörve egy újabb vita után a lányommal. Nem bírom tovább, és meg kell osztanom a történetemet. A férjem megérti, de sok barátunk azt mondja: mit vártál, a lányod már férjnél van, saját családja van. A férje irányítja a tetteit – a megvetett vejünk! Mintha kimosta volna az agyát! A lányunk
A hívásai régen örömet hoztak, de mostanra csak pénzkéréseket jelentenek. Amint megkapja, amit akar, eltűnik, és nem mutat semmilyen törődést irántam vagy a férjem iránt.
Két évvel ezelőtt a férjemmel egy meglehetősen impulzív döntést hoztunk, amit most mélyen megbántunk. Minden akkor kezdődött, amikor a férjem előléptetést kapott, és én, a megérzéseimre hallgatva, javasoltam, hogy vegyünk fel jelzáloghitelt. Hosszú ideje, még a két gyermekünk születése előtt is, akik közül a legidősebb most töltötte be a 15. életévét, bérelt lakásban éltünk. Most pedig küzdünk ennek a döntésnek a következményeivel.
A problémák a lányommal évekkel ezelőtt kezdődtek. Az érzelmi távolság korán megjelent, és mire Anna 15 éves lett, már nem osztotta meg velem az életét.
A testvérem elhatározta, hogy apánk háza valamilyen módon az övé lesz. Nyomást gyakorol rám, hogy fogadjam be Apát, hogy ő egyedül birtokolhassa a házat. Nem akarom ezt, de a helyzet kezd kicsúszni a kezeink közül.
Ez a szülői szeretet természete. Még a legnagyobb csalódást okozó ember is talál egy csepp megértést és együttérzést a téves döntései iránt. A fiam elhagyta a feleségét és gyermekét.
Anyám folyamatosan bűntudatot kelt bennem, amiért nem tudom vele tölteni az összes időmet. Sír a telefonban és rendkívül zaklatott lesz, amikor nem tudok minden pillanatban mellette lenni. 32 éves vagyok, hat éve házas, és két gyermek édesanyja. Természetesen a legtöbb időm elfoglalt. A legkisebb gyermekem még nem jár bölcsődébe, és az életem egy felelősségekkel teli forgatag.
