Segítség! A párom nem akar feleségül venni, és az anyja is mellette áll – pedig babát várok

– Nem akarok most házasodni, Anna! – csattant fel Gábor, miközben a konyhaasztalnál ültem, a kezem remegve szorította a bögrét. A reggeli napfény sápadtan szűrődött be a redőny résein, de a szobában fagyos volt a levegő.

– De hát babát várunk! – suttogtam, mintha attól félnék, hogy a szavak kimondásával minden még valóságosabbá válik. – Nem érzed, hogy ez most más? Hogy felelősséggel tartozunk egymásért?

Gábor elfordult, a homlokát ráncolta. – Nem akarom, hogy csak azért házasodjunk össze, mert jön a gyerek. Ez nem így működik. Anyám is azt mondta, hogy ne siessünk el semmit.

A gyomrom összeszorult. Már megint az anyja. Mindig ő volt az első, akinek Gábor meg akart felelni. Ilona néni sosem kedvelt igazán, mindig talált valami kifogást: túl hangos vagyok, túl sokat nevetek, nem tudok rendesen főzni. Most pedig, amikor végre azt hittem, hogy összetartozunk, ő áll közénk.

Aznap este Gábor apja, László bácsi átjött hozzánk. Az ajtóban állva hallottam, ahogy Gábor anyjával vitatkozik a folyosón.

– Ez nem így megy, Ilona! – szólt László bácsi határozottan. – Ha Anna babát vár, akkor Gábornak ki kell állnia mellette. Nem hagyhatod, hogy a fiad elmeneküljön a felelősség elől!

– Ne szólj bele! – csattant fel Ilona néni. – A mi családunkban nem így mennek a dolgok. Majd eldöntik ők ketten.

De tudtam, hogy Gábor sosem döntene nélküle. Az anyja véleménye mindig fontosabb volt neki, mint az enyém.

Az éjszaka közepén sírva hívtam fel a legjobb barátnőmet, Zsuzsit.

– Nem bírom tovább – zokogtam a telefonba. – Úgy érzem magam, mint egy betolakodó az életükben. Mi lesz így velem? Mi lesz a babával?

Zsuzsi hangja megnyugtató volt. – Anna, gondolj magadra és a kisbabádra! Ha Gábor nem áll melletted most, akkor később sem fog. De László bácsi támogatása sokat jelenthet. Próbálj meg vele beszélni négyszemközt!

Másnap László bácsi várt rám a parkban. Egy padon ültünk le.

– Anna, tudom, hogy nehéz most neked – kezdte halkan. – De ne hagyd magad! Az én fiam felelősséggel tartozik érted és a gyerekért is. Ha kell, én beszélek vele újra.

– Köszönöm – mondtam könnyes szemmel. – De mi van, ha sosem változik meg? Ha mindig az anyja lesz az első?

László bácsi elgondolkodott. – Néha az élet rákényszerít minket arra, hogy döntsünk: kit választunk igazán. Gábornak most kell felnőnie.

Aznap este újra leültünk beszélgetni Gáborral. Próbáltam nyugodt maradni.

– Nézd, Gábor – kezdtem –, én szeretlek téged. De nem tudok úgy élni, hogy mindig mások mondják meg neked, mit csinálj. A gyerekünknek olyan apára van szüksége, aki kiáll mellettünk.

Gábor csak bámult maga elé.

– Nem tudom… Félek attól, hogy elrontom. Anyám azt mondja, még nem vagyok kész erre.

– És te mit érzel? – kérdeztem halkan.

Sokáig hallgatott.

– Szeretlek… de tényleg félek. És anyám mindig tudja, mi a jó nekem.

A könnyeim végigfolytak az arcomon.

– Akkor lehet, hogy nekem kell döntenem helyetted – suttogtam.

Aznap éjjel összepakoltam néhány ruhát és elmentem Zsuzsihoz aludni. László bácsi másnap reggel felhívott.

– Anna, ha szükséged van bármire, szólj! Én melletted állok.

A következő hetekben Gábor többször próbált keresni, de mindig ott volt Ilona néni is: „Nem kell sietni! Majd ha kész lesz rá!” Egyre inkább úgy éreztem magam, mint egy idegen ebben a családban.

A terhességem előrehaladtával egyre jobban féltem: mi lesz velem egyedül? Vajon képes leszek felnevelni egy gyereket apa nélkül? Vagy adjak még egy esélyt Gábornak?

Egy este László bácsi átjött Zsuzsihoz és leült mellém.

– Anna, tudom, hogy fájdalmas ez az egész – mondta halkan –, de néha az életben a legnehezebb döntéseket kell meghoznunk magunkért és azokért, akiket szeretünk. Ha Gábor nem tud felnőni ehhez a feladathoz most, lehet, hogy később sem fog.

Néztem a pocakomat simogatva és próbáltam elképzelni a jövőt.

– Talán jobb lesz így… talán majd egyszer megérti Gábor is…

De vajon tényleg jobb egyedül belevágni az anyaságba? Vagy harcoljak még azért a családért, amiben hittem? Ti mit tennétek a helyemben?