Amikor anya nemet mond: Egy budapesti egyedülálló anya küzdelmei
– Nem, Zsuzsa, nem tudom vállalni. Nekem is megvan a magam baja – mondta anyám, miközben a konyhaasztalnál ült, és a kávéját kavargatta. A hangja kemény volt, szinte idegen. A szívem összeszorult. A gyerekek a szobában játszottak, de minden szavunkat hallották. Tudtam, hogy hallják, mert azonnal elcsendesedtek.
– Anya, kérlek… csak heti két napra lenne szükségem. Tudod, hogy amióta Laci meghalt, minden rám szakadt. A munkahelyemen is egyre nehezebb… – próbáltam halkan, de éreztem, hogy remeg a hangom.
Anyám letette a kanalat, és rám nézett. – Zsuzsa, én már nem vagyok fiatal. Nekem is fáj mindenem. Nem tudok három gyereket pesztrálni egész nap. Meg kell értened.
Meg kell értenem… De ki érti meg engem? Ki érti meg azt a nőt, aki harmincnyolc évesen özvegy lett három gyerekkel? Ki érti meg azt az anyát, aki minden reggel úgy kel fel, hogy fogalma sincs, hogyan fogja végigcsinálni a napot?
Aznap este sokáig ültem a gyerekek ágya mellett. Dóri, a legkisebb, csak négyéves. Álmában is az apját hívta. Bence már kilenc, de úgy kapaszkodik belém esténként, mintha attól félne, hogy én is eltűnök. Anna tizenhárom éves kamasz – ő már inkább magába zárkózik. Néha hallom, ahogy sír a párnájába.
A munkahelyemen sem könnyű. Egy budapesti könyvelőirodában dolgozom részmunkaidőben. A főnököm, Feri bácsi eleinte megértő volt, de mostanában egyre türelmetlenebb. – Zsuzsa, nem lehet mindig elkésni! – szólt rám egyik reggel. – Más is dolgozik gyerek mellett.
De másnak van kire hagyni őket…
A bölcsőde tele van, az óvodában sincs hely Dórinak. Anna és Bence már iskolások, de délután négyig tart csak a napközi. Utána? Vagy én megyek értük, vagy egyedül maradnak otthon. És én nem akarom őket magukra hagyni ebben a nagyvárosban.
A szomszédasszonyom, Marika néni néha segít – de ő is hetven felett van már. – Drága Zsuzsikám, ha tudok, mindig itt vagyok – mondja kedvesen –, de nekem is fáj a lábam.
Egyik este Anna odajött hozzám a konyhába. – Anya… miért nem segít nekünk nagyi? – kérdezte halkan.
Nem tudtam mit mondani. Csak átöleltem.
A családi ebédek is mások lettek mióta Laci nincs velünk. Anyám ilyenkor mindig panaszkodik: – Régen minden könnyebb volt… Most mindenki csak rohan…
– Anya, nekem nincs más választásom – mondtam egyszer ingerülten. – Ha nem dolgozom, nem lesz miből élni!
– Régen bezzeg nem volt ennyi panasz! – vágott vissza anyám. – Én is felneveltelek téged egyedül!
De ez nem igaz. Apám ugyan sokat dolgozott vidéken, de mindig hazajött hétvégére. És anyámnak ott voltak a nagyszüleim is.
Éjszakánként gyakran álmodom Lacival. Néha csak ülünk a Margitszigeten és nézzük a Dunát. Máskor veszekedünk valami butaságon – aztán felébredek, és rájövök: már soha többé nem leszünk együtt.
A legrosszabbak azok a reggelek, amikor Dóri sírva ébred: – Hol van apa?
Mit mondjak neki? Hogy az élet igazságtalan? Hogy néha azok mennek el leghamarabb, akikre a legnagyobb szükség lenne?
Az anyagi gondok is egyre jobban nyomasztanak. A lakás rezsije hónapról hónapra magasabb. Az élelmiszerárak az egekben. Néha azon kapom magam, hogy számolgatok: ha ezen a héten csak kétszer főzök húsos ételt, talán marad pénz cipőre Annának.
A barátnőim közül sokan elfordultak tőlem. Nem tudnak mit kezdeni az én problémáimmal. Egyedül Marika tartja bennem a lelket: – Zsuzsikám, te erős vagy! Meglátod, egyszer minden jobb lesz.
De mikor?
Egyik péntek este Bence odajött hozzám: – Anya, miért vagy mindig szomorú?
– Nem vagyok szomorú, csak fáradt vagyok – hazudtam neki.
De valójában félek. Félek attól, hogy egyszer tényleg nem bírom tovább. Hogy egyszer majd tényleg nem lesz kihez fordulnom.
A legnehezebb mégis az anyám elutasítása. Gyerekkoromban azt hittem, az anyai szeretet feltétel nélküli. Most már tudom: vannak határai.
Néha azon gondolkodom: vajon én milyen anya leszek majd az én gyerekeimnek? Ha Anna egyszer bajba kerül… Vajon én is hátat fordítok majd neki?
Minden este ugyanazt kívánom: csak még egy napot bírjak ki valahogy.
Ti mit tennétek az én helyemben? Vajon tényleg túl sokat kérek az anyámtól? Vagy csak túl nagy teher lettem számára?