A feleségem minden reggel óvszert vesz – Az igazság, amit nem akartam tudni (1. rész)

– Eszter, miért kell minden reggel megállnod a patikánál? – kérdeztem halkan, miközben a kávémat kavargattam. A hangom remegett, de próbáltam nyugodtnak tűnni. Eszter egy pillanatra megállt, rám nézett, majd gyorsan elfordult, mintha nem is hallotta volna a kérdést. A szívem hevesen vert, ahogy figyeltem, ahogy a táskájába süllyeszti a pénztárcáját.

Az utóbbi hetekben minden reggel ugyanaz a jelenet játszódott le: Eszter korábban kelt, mint én, gyorsan felöltözött, és mindig azt mondta, hogy a patikában vesz valamit a fejfájására. De amikor a múlt héten véletlenül megláttam a blokkot a táskájában, majdnem elájultam: óvszert vásárolt. Minden nap. Azóta nem tudtam aludni, a gondolatok csak kavarogtak a fejemben. Vajon kivel találkozik? Miért van szüksége minden nap új csomagra?

Aznap reggel, amikor újra szóba hoztam, csak annyit mondott: – Ne aggódj, csak egy kolléganőmnek segítek, ő szégyell bejönni a patikába. – De a hangja bizonytalan volt, a tekintete elkerülte az enyémet. Nem tudtam eldönteni, hogy hazudik-e, vagy tényleg csak túlreagálom a dolgokat. A munkahelyemen sem tudtam koncentrálni, egész nap csak az járt a fejemben, hogy mi lehet az igazság.

Este, amikor hazaért, próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. De amikor Eszter elment zuhanyozni, nem bírtam tovább: belenéztem a táskájába. Ott volt egy újabb csomag óvszer, bontatlanul. A kezem remegett, ahogy visszatettem mindent a helyére. Vajon tényleg csak segít valakinek, vagy valami sokkal komolyabb dologról van szó?

Aznap éjjel, amikor Eszter már aludt, a plafont bámultam, és próbáltam visszaemlékezni, mikor kezdődött el ez az egész. Talán akkor, amikor a munkahelyén új főnököt kapott? Vagy amikor egyre többet dolgozott túlórában? Emlékszem, mennyire boldogok voltunk az esküvőnk napján, mennyit nevettünk a Balaton-parton, amikor még minden egyszerűnek tűnt. Most viszont úgy éreztem, mintha egy idegennel élnék együtt.

Másnap reggel, amikor Eszter elindult, követtem őt. Nem akartam kémkedni, de muszáj volt tudnom az igazságot. Láttam, ahogy belép a patikába, majd pár perc múlva kijön, a táskájában újabb csomaggal. Ezután nem ment rögtön a buszmegállóhoz, hanem befordult a közeli parkba. A szívem a torkomban dobogott, ahogy a bokrok mögül figyeltem. Ott állt egy férfi, magas, sötét hajú, elegáns öltönyben. Eszter odalépett hozzá, és átadott neki valamit. A férfi elmosolyodott, megölelte Esztert, majd mindketten elindultak a város felé.

Nem tudtam, mit gondoljak. Lehet, hogy tényleg csak egy barátról van szó? Vagy valami több van köztük? Hazamentem, és egész nap csak ültem a kanapén, bámultam a semmibe. Amikor Eszter este hazaért, próbáltam nem mutatni, mennyire összetörtem. – Milyen napod volt? – kérdeztem, de a hangom üresen csengett.

– Fárasztó, mint mindig – felelte, és gyorsan elvonult a hálószobába. Éreztem, hogy valami eltört közöttünk. Már nem voltak közös nevetések, hosszú beszélgetések, csak a csend és a kimondatlan kérdések.

A következő napokban egyre nehezebben viseltem a bizonytalanságot. Egy este, amikor Eszter a fürdőben volt, megcsörrent a telefonja. Egy üzenet villant fel a képernyőn: „Holnap is ugyanott? Köszönöm, hogy mindig segítesz. – Gábor”. A gyomrom görcsbe rándult. Ki ez a Gábor? Miért találkoznak minden reggel?

Amikor Eszter kijött, nem bírtam tovább magamban tartani. – Ki az a Gábor? – kérdeztem, és éreztem, hogy a hangom remeg. Eszter arca elsápadt, majd leült mellém. – Gábor a kollégám. A felesége beteg, nem lehet gyereke, és… – elcsuklott a hangja. – Segítek nekik, hogy ne kelljen minden nap patikába mennie. Ez minden.

Nem tudtam, higgyek-e neki. Az arca őszintének tűnt, de a szívemben ott maradt a kétely. Vajon tényleg csak erről van szó? Vagy valami sokkal mélyebb titok lappang a háttérben?

Most itt ülök, és azon gondolkodom: vajon tényleg túlreagálom, vagy jogos a gyanúm? Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bízni valakiben, ha egyszer már elültették bennünk a kétely magját?