Az apám temetése után, egy szürke budapesti estén, anyámmal szemben ülve próbáltam összerakni mindazt, amit sosem mondtunk ki egymásnak. A gyerekkori leveleim, amiket magamnak írtam, újra felszakították a régi sebeket – a hiányt, az elhallgatott fájdalmakat, a csalódást. Vajon képesek vagyunk-e megbocsátani annak, aki sosem volt igazán jelen az életünkben, vagy örökre csak csendben hordozzuk a törött szavakat?
Egy tragikus veszteség után, amikor feleségem, Réka meghalt, egyedül maradtam ikerfiainkkal. A fájdalom mellett egy nehéz döntést is meg kellett hoznom: megakadályozni, hogy apósom, Lajos, aki korábban bántalmazó volt, kapcsolatba lépjen az unokáival. A család megosztott lett, én pedig minden nap küzdök a lelkiismeretemmel és a gyerekeim jövőjéért.
Egy viharos családi vacsora közepén szembesültem azzal, hogy a párom kisfia sosem lesz igazán az enyém – legalábbis ezt mondta az apám. Azóta minden nap küzdök a saját elveimmel, a családom elvárásaival és a kisfiú szeretetével. Vajon képes vagyok-e apává válni valaki számára, akit nem én hoztam a világra?
