Egyetlen pillanat alatt változott meg az életem, amikor apósom, Lajos bácsi, beköltözött hozzánk. Az öt hónap alatt a hit és az imádság volt az egyetlen kapaszkodóm, miközben a családi feszültségek és a mindennapi konfliktusok lassan felőröltek. Végül megtanultam, hogy a béke nem kívülről, hanem belülről fakad – még akkor is, ha minden nap újabb próbákat tartogat.
Hat hónapja költöztünk új városba, hogy új életet kezdjünk Hannával. Minden tökéletesnek tűnt, amíg Hanna apja, István bácsi rendszeresen meg nem jelent nálunk, és a békénk darabokra hullott. Azóta a kapcsolatunk is megingott, és nem tudom, hogyan tovább.
Mindig azt hittem, hogy képes leszek együtt élni a férjem családjával, de anyám óva intett. Az apósommal való együttélés egyre nehezebbé vált, miután elvesztettük az anyósomat, Gabriellát. Most, egy évvel később, már nem vagyok biztos benne, hogy jól döntöttem.
Két éve nem beszélünk az apósommal, Lászlóval. A férjem, Gábor még mindig próbálja megérteni, miért történt mindez, de én már csak a békét keresem. Vajon lehet-e újra egymásra találni, ha a múlt sebei még mindig fájnak?
A lányom, Réka, nemrég ment férjhez egy csodálatos férfihoz, Henrikhez. Azt hittük, hogy egy fiút nyerünk, de ehelyett egy folyamatos konfliktusba keveredtünk az ő szüleivel, Jánossal és Máriával. Ami apró nézeteltérésekkel kezdődött, gyorsan eszkalálódott, és teljesen összezavart minket a velünk szembeni viselkedésük.
Az apósommal való kapcsolatom mindig is kényes egyensúly volt. Ő egy tisztességes ember—szorgalmas, egyenes és támogató. Úgy hiszem, tisztel engem. Azonban van egy tulajdonsága, amit nehezen kezelek: könnyen megsértődik. Ezt csak idővel értettem meg. A házasságom elején keményen tanultam meg ezt a leckét.
