Egy esős délutánon, amikor minden megváltozott: egy elhagyott kutya, egy titokzatos múlt, és egy család, amelynek szembesülnie kell a saját félelmeivel. Az én történetem arról szól, hogyan próbáltam megmenteni egy ártatlan lelket, miközben a saját családom is darabokra hullott. Vajon képesek vagyunk túllépni az előítéleteinken, vagy örökre fogva tartanak minket a múlt árnyai?
A nevem Katalin Tóth, és ez a történet arról szól, hogyan veszítettem el a legjobb barátnőmet, Évát, a családon belüli erőszak miatt, majd hogyan találtam rá évekkel később, hogy segítsek neki újra megtalálni önmagát. Mindennapi jelenetekben – zsúfolt budapesti buszokon, piacokon, szűk panellakásokban – szembesültem saját félelmeimmel, bűntudatommal és azzal a kérdéssel: meg lehet-e menteni valakit, aki nem akarja, hogy megmentsék? Ez a történet az én kísérletem arra, hogy megértsem, hol ér véget a barát felelőssége, és hol kezdődik a családé és a társadalomé.
Hét hónapja élek egy fedél alatt anyámmal, feleségemmel és két gyermekünkkel. Minden nap küzdök a kötelességtudat és a saját családom védelme között. Ez a történet arról szól, hogyan próbálok jó fiú, férj és apa maradni, miközben minden pillanatban újra kell gondolnom, hol húzódnak a szeretet határai.
Egy januári reggelen, a Petőfi hídnál, szemtanúja lettem egy autóbalesetnek, amely örökre megváltoztatta az életem. Egy ismeretlen kislány életét mentettem meg, de ezzel veszélybe sodortam a saját családom boldogságát. Most, hónapokkal később, még mindig keresem a választ: vajon helyesen döntöttem?
