Nehéz szívvel írom ezeket a sorokat egy újabb fájdalmas találkozás után a lányommal. Elveszettnek érzem magam, és meg kell osztanom a történetemet. A férjem próbál vigasztalni, de a barátaink gyakran emlékeztetnek minket arra, hogy már saját élete van. A férje az, aki úgy tűnik, minden lépését irányítja—nem szívesen látott vejünk! Olyan, mintha elvesztettük volna őt miatta. Lányunk, aki egykor olyan közel állt hozzánk, most idegen.
Férjem, Péter, megmagyarázhatatlanul összeveszett a családommal, ami teljes elhidegüléshez vezetett. Bár egyébként boldogan élünk együtt, ez a viszály árnyékot vet a házasságunkra.
Egy anya küzd az érzelmi távolsággal, amely közte és felnőtt gyermekei között növekszik. Kérdéseket vet fel a közelmúltbeli döntéseivel kapcsolatban, és útmutatást keres arra vonatkozóan, hogy vajon túl szigorú volt-e.
Anna valaha édesapja szeme fénye volt, kapcsolatuk megbonthatatlan. De mióta férjhez ment, idegenné vált, férje igényeit a családja elé helyezve.
Amikor egy nő évek óta tartó elhidegülés után visszatér szülővárosába, rájön, hogy családja múltjának kulcsa hiányzik, így kénytelen szembenézni a megoldatlan érzelmekkel és a széthullott családdal.
„Anya, erre nincs időm.” Anna hangja hideg és távoli volt. Édesanyja, Katalin, ismét csalódottságot érzett. Évek óta nem osztoztak egy őszinte pillanaton sem. Miután Anna biztosította anyagi jövőjét, eltűnt, és csak az emlékeket hagyta hátra egy lányról, aki csak a vagyonáért értékelte őt.
Most írom ezt, teljesen összetörve egy újabb vita után a lányommal. Nem bírom tovább, és meg kell osztanom a történetemet. A férjem megérti, de sok barátunk azt mondja: mit vártál, a lányod már férjnél van, saját családja van. A férje irányítja a tetteit – a megvetett vejünk! Mintha kimosta volna az agyát! A lányunk
