Egy hideg decemberi estén, amikor mindenki a karácsonyra készült, én csak egyetlen dolgot kívántam: hogy végre tartozhassak valahová. A nevelőszüleim, Ági és Laci, elolvasták a Télapónak írt levelemet, és ettől kezdve minden megváltozott. Ez az én történetem arról, hogyan lettem végre valakinek a gyermeke.
Egy szentestei veszekedés közepén találom magam, amikor unokáim csalódottan néznek rám, mert idén sem kaptak tőlem ajándékot, csak egy újabb banki kivonatot. Mindig hittem abban, hogy a jövőjükért teszek jót, de most először érzem, hogy talán valamit elveszítettem az úton. Vajon lehet-e szeretetet adni úgy, hogy közben nem értik meg a szándékaimat?
Szoros baráti társaságunkban számtalan karácsonyi vacsorát töltöttünk már együtt. De idén a pénzügyi nehézségek és személyes kihívások miatt nem tudok részt venni az ünneplésben.
Az idei döntésem, hogy nem rendezem meg a karácsonyi vacsorát, feszültséget okozott a családomban. Még a legközelebbi rokonaim is csalódottak, és a testvérem, akivel mindig is közel álltunk egymáshoz, vezeti az ellenem irányuló tiltakozást. Mindez akkor kezdődött, amikor úgy döntöttem, hogy a saját jólétemet helyezem előtérbe.
