Tíz év házasság és a négy évvel ezelőtt született élénk kislányunk érkezése után úgy éreztem, hogy a munka és a családi felelősségek súlya alatt roskadozom. A feleségem, Anna, egyre távolibbnak tűnt, és a háztartásunk követelményei teljesen kimerítették. Hogy áthidaljam a köztünk növekvő szakadékot, egy kísérletbe kezdtem, nem sejtve, hogy ez visszafordíthatatlan hatással lesz az életünkre.
Valaha a tökéletes házasság megtestesítője voltunk, de kapcsolatunk mára emlékekké foszlott. Egykor rajongtam egyetemi szerelmemért, Péterért. De ahogy telt az idő, úgy múlt el a szerelmünk is.
29 évesen azt hittem, hogy az álmaimat élem: egy odaadó férj, Péter, akit nagyon szerettem, és a bájos kislányunk, Lili. Az életünk idillinek tűnt, míg nem kezdtem érezni Péter érzelmi távolságát, nemcsak tőlem, hanem ami még fájdalmasabb, Lilitől is. Ez egy család története, amely a kimondatlan problémák súlya alatt hullik szét, és a keserű igazság, hogy néha a szeretet sem elég ahhoz, hogy áthidalja a szakadékot.
Miután észrevettem, hogy a szomszédom, Tamás, fűnyírója porosodik a garázsban, úgy gondoltam, tökéletes lenne a túlnőtt kertemhez. Annak ellenére, hogy finoman utaltam rá, Tamás ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa, mondván, fontos dolgokat megtartani „arra az esetre, ha szükség lenne rájuk.” Az ezt követő események sorozata elgondolkodtatott a dolgok megtartásának valódi költségeiről és az elszalasztott lehetőségekről.
„Miért nem hagyja abba a sírást?” kérdezi az apósom, György. „Fogzik, és nem sokat tehetek ellene,” válaszolom, érezve a kimerültség súlyát. „Ezt már nem bírom tovább. Hagyd abba, vagy elmegyek!” jelenti ki György. Ez egy olyan nap története, amely a családot a határaikig feszítette, feltárva az apa, a lánya és a nagyapa közötti törékeny kötelékeket.
