Egy veszekedéssel teli reggelen, amikor úgy éreztem, végleg elvesztem a családom és önmagam között, egy váratlan találkozás mindent megváltoztatott. A férjem közönye, a felnőtt gyerekeim távolsága és a saját láthatatlanságom érzése között végül rátaláltam arra az erőre, amiről nem is tudtam, hogy bennem van. Ez az én történetem arról, hogyan lehet újrakezdeni ott, ahol mindenki azt hiszi, már csak a lemondás maradt.
Negyven felett a férjem hirtelen spanyolul kezdett tanulni, én pedig először csak nevettem rajta. Aztán egy nap rájöttem, hogy a szavak mögött egy másik élet, egy másik nő várja őt Barcelonában. Ez a történet arról szól, hogyan omlott össze minden, amit biztosnak hittem, és hogyan próbáltam újra megtalálni önmagam a romok között.
Az én nevem János, és 52 évesen most először érzem igazán, hogy egyedül vagyok. Huszonöt évig éltem együtt Évával, a feleségemmel, akitől végül elváltam, mert azt hittem, már nem szeretem. Most, amikor mindent vissza akarok fordítani, rá kell jönnöm: túl késő.
Ötvenévesen, hosszú házasság után döntöttem úgy, hogy elhagyom a feleségem, de nem egy fiatalabb nőért, hanem azért a szerelemért, amely harminc éve nem hunyt ki bennem. A döntésem családi viharokat, fájdalmas vitákat és lelkiismeret-furdalást hozott magával. Most, hogy mindent kockára tettem, csak azt kérdezem magamtól: vajon megérte?
