Egy viharos éjszakán testvéremmel, Zsófival négy órát autóztunk, hogy megmentsük elhunyt nagybátyánk, Lajos bácsi szeretett kutyáját, Morzsit. Az út során nemcsak Morzsi életéért küzdöttünk, hanem szembe kellett néznünk a családunk régi sérelmeivel is. Ez a történet arról szól, hogyan változtat meg egyetlen döntés mindent – és hogy mit jelent igazán szeretni valakit, akár ember, akár állat.
Egy forró júliusi délutánon, miközben a kertben próbálom kihúzni a gazt, anyám hangja visszhangzik a fejemben: „Hozd a gyerekeket, de a pénztárcádat se felejtsd otthon!” A családi összejövetelek nálunk sosem voltak egyszerűek, mindig ott lappangott valami kimondatlan feszültség, főleg, mióta apám beteg lett. A történetem arról szól, hogyan próbáltam megmenteni a kertet, a családi békét és talán önmagamat is, miközben mindenki mást akart – csak épp engem nem kérdezett senki.
Egy forró nyári délutánon a férjemmel, Gáborral, ismét összevesztünk a kert miatt. Ő csak egy szép, zöld gyepet szeretne, ahol pihenhetünk, én viszont minden évben újra és újra felásom a földet, hogy zöldségeket termesszek. A történetem arról szól, mit jelent nekem a kert, és hogyan próbálom megértetni ezt azokkal, akik csak a fáradtságot látják benne.
Egy vidéki magyar könyvtárosnő vagyok, aki hosszú házasság után döntött a válás mellett. A történetem arról szól, hogyan küzdöttem meg a válás társadalmi megbélyegzésével, hogyan találtam meg önmagam, és miként erősödtek meg a kapcsolataim a gyerekeimmel. A fájdalmas döntések, családi konfliktusok és újrakezdés útján végül megtanultam, hogy a boldogság néha bátorságot követel.
Egy viharos örökség, egy elhanyagolt kert, és két testvér, akik a múlt sebeitől terhelten próbálnak új életet lehelni a családi földbe. A történet során rájövök, hogy a harag és a veszteség csak akkor oldódhat fel, ha képesek vagyunk egymás felé fordulni. A kert újjáélesztése közben nemcsak a föld, hanem a testvéri kötelék is újraéled.
Gyerekkorom óta figyeltem, ahogy édesanyám, Katalin, egyedül nevel minket, engem és a húgomat, Dórát, egy vidéki magyar kisvárosban. Mindig azon töprengtünk, hogyan tudnánk igazán megköszönni neki azt a rengeteg áldozatot, amit értünk hozott, miközben ő a helyi pékségben dolgozott hajnaloktól késő estig. Ez a történet arról szól, hogyan próbáltuk megtalálni a módját annak, hogy viszonozzuk mindazt, amit kaptunk tőle – és arról, hogy az élet néha egészen más válaszokat ad, mint amiket várnánk.
Ismerősünk, Olivér, túlságosan szó szerint vette a mondást: „Aki nem kér, nem kap.” Egy ünnepi összejövetelen megkérdezte, vihetne-e haza maradékot, mondván, hogy a családja már alig várja a finomságokat. A sütőtökös pite utolsó szelete lett a kérésének középpontja. Mielőtt a házigazda, Emese, befejezhette volna a kávé felszolgálását, Olivér már előállt a kérésével.
Magyarország szívében egy férfi találja magát a hűség és a vágy között őrlődve. Ez a kísértés, a belső vívódás és a visszafordíthatatlan döntések kemény valóságának története.
