Egy esős, szürke reggelen döbbentem rá, hogy negyvenévesen még mindig anyám lakásában élek, és lassan teljesen elveszítem önmagam. A mindennapok fojtogató rutinja, a folyamatos gondoskodás és a saját életem hiánya egyre jobban felemészt. Most először próbálom megérteni, hogyan jutottam idáig, és vajon van-e kiút ebből a láthatatlan börtönből.