Egy éjszaka közepén, könnyek között döntöttem el, hogy megkérem a fiamat és a menyemet, költözzenek el tőlem. Azóta minden nap azon rágódom, vajon helyesen cselekedtem-e, amikor végre magamat helyeztem előtérbe. Ez a történet az anyai szeretet, önfeláldozás és önvédelem fájdalmas határáról szól.
Soha nem gondoltam volna, hogy miután mindent a gyerekeimért tettem, öregkoromra magányosan maradok. A férjemmel együtt mindent megtettünk, hogy jó életet biztosítsunk a családunknak, de most, amikor leginkább szükségem lenne rájuk, üres a ház és csendesek a telefonok. Vajon hol rontottuk el, vagy csak az élet ilyen igazságtalan?
Egyetlen döntésem mindent megváltoztatott: eladtam a saját lakásomat, hogy segítsem a fiam családját. A közös élet azonban nem hozott békét, csak konfliktusokat és fájdalmas felismeréseket. Most azon gondolkodom, vajon hol hibáztam el, és visszafordítható-e még bármi.
Egyetlen este alatt omlott össze minden, amit a családról és önmagamról hittem. Az anyósom betegsége, a férjem tehetetlensége és a saját bizonyítási vágyam egyetlen vacsorában csúcsosodott ki. Vajon lehet-e újrakezdeni, ha már minden szó kimondatott?
Tizenkét éven át építettük a férjemmel, Gáborral a vidéki álomházunkat, minden téglát, minden ablakot a saját kezünkkel választottunk ki. Most, hogy végre élvezhetnénk a nyugalmat, a lányunk, Dóra, bejelenti: szeretné, ha átadnánk neki és a vőlegényének, mert szerinte nekik nagyobb szükségük van rá. Vajon mit jelent az otthon, és meddig tart a szülői önfeláldozás?
Egyetlen telefonhívás mindent megváltoztatott: a fiam ultimátumot adott, hogy mondjak le a terveimről, különben ne nevezzem magam jó nagymamának. A családi konfliktusok, a generációs különbségek és a mindennapi túlélés küzdelmei közepette próbálom megtalálni önmagam és a helyemet a családban. Vajon hol húzódik a határ önfeláldozás és önmegvalósítás között?
Gyerekkoromtól kezdve azt hittem, hogy az anyám, Ágnes, mindent értünk tesz. Felnőttként azonban rá kellett jönnöm, hogy a szeretet mögött titkok és önző szándékok húzódtak meg. Most, amikor a családunk darabokra hullik, szembe kell néznem az igazsággal – és magammal is.
Gyerekkorom óta én voltam a család támasza, anyagilag és lelkileg is. Mindent feláldoztam értük, de amikor nekem lett volna szükségem rájuk, magamra maradtam. Most azon gondolkodom, vajon tényleg érdemes volt-e mindent feladni értük.
