Öt éve vettük meg a házunkat, és minden rendben ment, amíg anyósom be nem költözött hozzánk. A férjem, Gábor, mintha észre sem vette volna a feszültséget, de én tudtam, hogy ez mindent megváltoztat. Két nő egy fedél alatt, mindketten a ház úrnőjének érezve magukat – ebből csak baj lehetett.
Egyetlen pillanat alatt változott meg az életem, amikor apósom, Lajos bácsi, beköltözött hozzánk. Az öt hónap alatt a hit és az imádság volt az egyetlen kapaszkodóm, miközben a családi feszültségek és a mindennapi konfliktusok lassan felőröltek. Végül megtanultam, hogy a béke nem kívülről, hanem belülről fakad – még akkor is, ha minden nap újabb próbákat tartogat.
A nővérem, Zsófi esküvője után minden a feje tetejére állt. A szüleink nem tudtak segíteni, így Zsófi és a férje, Gábor maguk próbáltak boldogulni, miközben nagymamánk, Ilona néni hozzánk költözött. Egyre inkább úgy éreztem, hogy csak útban vagyok, és a családi feszültségek lassan elviselhetetlenné váltak.
Egy váratlan döntés után anyósom, Ilona beköltözött hozzánk, hogy átvészelje nehéz időszakát. Eleinte segíteni akartam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy Ilona nem ismeri a határokat, és a saját szabályait akarja érvényesíteni a mi otthonunkban. A mindennapi konfliktusok, családi feszültségek és a határok keresése közben ráébredtem, mennyire nehéz megtartani az egyensúlyt a segítőkészség és az önvédelem között.
Egy nap anyám bejelentette, hogy nem bír tovább egyedül élni, és hozzánk költözik. Azt hittem, csak viccel, de amikor felhívott, hogy kiadta a lakását, rájöttem, hogy ez a valóság. Azóta minden megváltozott: a családi béke, a gyerekek mindennapjai, sőt, a saját házasságom is.
Az esküvőnk után, hogy spóroljunk, beköltöztünk az anyósomhoz, Ilonához. Eleinte csak átmeneti megoldásnak tűnt, de hamarosan minden napunkat feszültség és kimondatlan sérelmek árnyékolták be. A közös élet Ilonával próbára tette a házasságunkat, és rá kellett jönnöm, mennyire nehéz megtalálni a saját helyünket egy idegen otthonában.
