Egy viharos éjszakán a sógornőm, Dóra, két síró gyerekkel állított be hozzám, menedéket kérve. Az események láncolata felidézte bennem saját gyerekkorom fájdalmait: apám elhagyott minket, anyám pedig évekig reménykedett a visszatérésében, miközben mi nélkülöztünk. Most, felnőttként, nekem kellett döntenem, hogyan segítek Dórának és a családunknak, miközben a múlt sebei újra felszakadtak.
Mindig azt hittem, hogy a család ott lesz, amikor a legnagyobb szükséged van rájuk. De amikor megkértem a húgomat, hogy segítsen a gyerekeimmel, kemény leckét kaptam az elvárásokról és a valóságról.
Azt állította, hogy ez csak igazságos, hiszen támogattak minket a lakásfelújításunk során. De az igazság az, hogy a húgom és a férje sehol sem voltak, amikor a legnagyobb szükségünk lett volna rájuk.
Fiunk és felesége új otthonba készültek költözni, köszönhetően a húga nagylelkűségének. De amikor külső hatások közbeszóltak, minden megváltozott, nehéz helyzetbe hozva minket.
Minden családi összejövetel úgy tűnik, hogy a nővérem körül forog, aki közelít az ötvenhez és még mindig egyedülálló. Apánk úgy tesz, mintha nem lenne befolyása a döntéseire, mégis nagy hatással van rá. Amikor megpróbálom megbeszélni vele, eltereli a beszélgetést. A nővérem, Anna, nyolc évvel idősebb nálam.
