A nevem Zuzana, és a családom mindig azt hitte, hogy én vagyok az, aki mindent eltűr. De amikor az unokatestvérem, Szilvia, negyedszer is hívatlanul betoppant hozzám karácsonykor a zajos családjával, betelt a pohár. Ezúttal nem hátráltam meg, hanem kiálltam magamért, még ha ezzel családi háborút is robbantottam ki.
Egy novemberi estén egyetlen ajándék miatt családi vihar közepén találtam magam. Csak örömet akartam szerezni az anyósomnak, de helyette vádaskodás és könnyek lettek a vége. Most azon gondolkodom, van-e még helyem a családi ünnepeken.
Gyerekkoromban minden karácsony és húsvét két részre szakadt: anyámnál, majd apámnál, soha együtt. A szüleim válása után évekig cipeltem a haragot és a hiányt, míg egy nap úgy döntöttem, nem tűröm tovább a családom szétszakítottságát. Ez a történet arról szól, hogyan próbáltam újraépíteni azt, amit a felnőttek elrontottak.
Egy húsvéti vasárnapon, amikor már a harmadik bejgli is elfogyott, rájöttem, hogy az ünnepek nálunk már nem a szeretetről, hanem a megfelelésről szólnak. Anyósom és apósom minden alkalmat megragadnak, hogy nálunk vendégeskedjenek, én pedig egyre inkább elveszítem önmagam a konyhában és a családi elvárások között. Vajon meddig lehet bírni, ha az ember már saját otthonában sem érzi magát otthon?
