Az igazság pillanata: Amikor a nagymama úgy döntött, kideríti, mi történik az unokájával
– Elég volt, Erzsébet! – csattant fel nagymamám hangja, miközben a konyhaasztalnál ültem, és próbáltam elrejteni remegő kezeimet. – Nem nézem tovább tétlenül, hogy így bánnak veled!
A szavak úgy csaptak le rám, mint egy vihar. A családi ebéd, ami mindig is a hét fénypontja volt, most hirtelen egy kihallgatássá változott. Ott ültünk mindannyian: anyám, apám, a bátyám, sőt még a szomszéd Marika néni is átjött egy szelet mákos bejglivel. De most mindenki csak engem nézett.
– Irén mama, kérlek, ne kezdjük ezt újra – próbált anyám halkan közbeszólni, de a nagymamám csak legyintett.
– Nem hallgathatok tovább! – folytatta. – Erzsébet az utóbbi időben folyton szomorú, elhanyagolja magát, és mintha félne valamitől. Mi folyik itt?
A torkomban gombóc nőtt. Tudtam, hogy a nagymamám mindig is túlzottan aggódó volt, de most valami más volt a hangjában. Valami vádló.
– Semmi bajom – suttogtam.
– Ne hazudj nekem! – csapott az asztalra Irén mama. – Tegnap is láttam, hogy sírtál a parkban. És azt is tudom, hogy az apád egyre türelmetlenebb veled. Miért nem mondod el az igazat?
Anyám arca elsápadt. Apám idegesen dobolt az ujjával az asztalon.
– Irén, ne keverj bajt – szólt rá apám halkan, de éreztem, hogy ő is feszültté vált.
A bátyám, Gergő csak lesütötte a szemét. Mindig is ő volt a család kedvence, én pedig az örök problémás gyerek.
A nagymamám nem hagyta annyiban. Másnap reggel már ott állt az ajtóban, amikor indultam volna iskolába.
– Erzsébet, várj! – szólt utánam. – Beszélni akarok veled.
– Kérem, mama, most tényleg sietek…
– Nem érdekel! – ragadta meg a karomat. – Mondd el végre, mi bánt!
A könnyek végigfolytak az arcomon. Nem tudtam tovább titkolni: az iskolában kiközösítettek, mert nem volt pénzünk új ruhákra, és a tanárok is rendre leszidtak minden apróságért. Otthon pedig apám egyre ingerültebb lett a munkahelyi gondjai miatt. Néha kiabált velem, néha csak hallgatott napokig.
– Mama… én csak… félek – suttogtam.
Irén mama arca megkeményedett.
– Ezt nem hagyom annyiban! – jelentette ki. – Ha kell, mindent kiderítek!
Aznap este családi tanácsot hívott össze. Ott ültünk mindannyian a nappaliban. A nagymamám kérdései záporoztak: Miért sírok? Miért vagyok levert? Miért nem beszélek senkivel?
Anyám sírni kezdett.
– Irén, mi mindent megteszünk érte! Nem érted? Nem tudunk többet adni!
Apám felállt.
– Elég ebből! Nem vagyok rossz apa!
Gergő rám nézett.
– Erzsi… tényleg baj van?
Ott ültem közöttük, és úgy éreztem magam, mint egy vádlott a bíróságon. A nagymamám azonban nem engedett.
– Ha ti nem tudjátok megoldani, majd én segítek neki! – jelentette ki határozottan.
Másnap elvitt magával a pszichológushoz. Az első alkalommal csak sírtam. A doktornő kedvesen kérdezgetett, de én csak annyit mondtam: „Nem akarom, hogy haragudjanak rám.”
A nagymamám minden alkalommal ott ült kint a váróban. Néha hallottam, ahogy az anyámmal vitatkozik telefonon:
– Nem hagyhatjuk így! Erzsébetnek segítség kell!
Anyám egyre feszültebb lett otthon. Apám kerülte a szemkontaktust velem. Gergő próbált viccelődni, de már ő sem tudta oldani a feszültséget.
Egyik este anyám bejött a szobámba.
– Erzsi… haragszol ránk?
Megráztam a fejem.
– Csak szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen – mondtam halkan.
Anyám leült mellém az ágyra.
– Tudod… néha mi sem tudjuk jól csinálni. De szeretünk téged.
A könnyeim újra előtörtek. A nagymamámnak igaza volt: beszélni kellett volna róla már régen.
A következő hetekben lassan javultak a dolgok. A pszichológus segített feldolgozni a félelmeimet. Anyám többször megölelt csak úgy. Apám is próbált kedvesebb lenni velem. Gergő egyszer még elvitt fagyizni is.
De a családi sebek lassan gyógyulnak. A nagymamám továbbra is figyelt rám minden pillanatban.
Egy este odajött hozzám:
– Erzsébet… tudod, miért harcoltam érted?
Bólintottam.
– Mert te vagy az unokám. És soha nem hagylak magadra.
Most már értem: néha fájdalmas kimondani az igazat, de csak így lehet továbblépni. Vajon hány családban maradnak kimondatlanul ezek a dolgok? És vajon hányan mernek végül segítséget kérni?