„A te szüleid sosem segítenek!” – Egy családi vita, ami mindent megváltoztatott
– Miért nem kérsz inkább a szüleidtől pénzt? Az én szüleim mindig segítenek, a tieid meg soha semmiben – csattant fel Gábor egy vasárnapi ebédnél, amikor épp arról beszéltünk, hogyan fizetjük ki a gyerekek új cipőit.
A villa megállt a kezemben. A gyerekeink, Dóri és Marci, csendben kanalazták tovább a levest, mintha semmit sem hallottak volna. Anyám arca elvörösödött, apám csak lehajtotta a fejét. A konyhában még ott illatozott a frissen sült túrós batyu, amit anyu hajnalban készített, hogy örömet szerezzen az unokáknak.
– Gábor, ezt most komolyan mondod? – kérdeztem halkan, de remegő hangon.
– Hát nézd meg! – folytatta Gábor. – Az én szüleim minden hónapban adnak nekünk valamit. A múltkor is 50 ezret utaltak, amikor Marcinak új bicikli kellett. A tieid meg… hát, maximum egy kis süteményt hoznak.
Anyám szeme könnybe lábadt. Apám felállt az asztaltól.
– Bocsánat, de nekünk nincs többre lehetőségünk – mondta halkan. – De amit tudunk, azt mindig megtesszük.
A csend nyomasztó volt. A gyerekek is érezték, hogy valami nincs rendben. Dóri odasomfordált hozzám és megszorította a kezem.
Aznap este nem tudtam aludni. Gábor a nappaliban tévézett, én pedig csak forgolódtam az ágyban. Visszhangzott bennem minden szó: „a tieid meg soha semmiben”. Vajon tényleg így gondolja? Nem látja azt a rengeteg szeretetet és törődést, amit a szüleim adnak?
Másnap reggel anyám felhívott.
– Kislányom, ne haragudj ránk… Tudjuk, hogy nem tudunk sokat adni. De ha kell, eladjuk a régi autót, csak hogy segíthessünk…
– Anya! – szakítottam félbe sírva. – Nem erről van szó! Nekem ti vagytok a legfontosabbak. Nem kell pénz! Ti mindig itt vagytok nekünk.
De anyám hangja megtört volt. Úgy éreztem, Gábor szavai mélyebben sebeztek, mint gondoltam.
Aznap este leültem Gáborral beszélgetni.
– Tudod, mennyire bántottál tegnap? – kérdeztem.
– Ugyan már! Csak kimondtam az igazat. Az én szüleim tényleg többet segítenek anyagilag.
– De az én szüleim is segítenek! Csak másképp. Ők vigyáznak a gyerekekre, főznek ránk, mindig itt vannak, ha szükség van rájuk. Ez nem számít?
Gábor vállat vont.
– Persze, jófejek meg minden… De pénzből élünk.
Ekkor éreztem először azt, hogy talán nem is ugyanazt értjük család alatt. Nekem a család nem csak pénzről szól. Hanem arról is, hogy valaki ott van melletted akkor is, amikor minden szétesik.
A következő hetekben egyre feszültebb lett a légkör otthon. Anyámék ritkábban jöttek át, apám kerülte Gábort. A gyerekek is kérdezgették:
– Anya, miért nem jönnek mostanában nagyiék?
Mit mondhattam volna? Hogy az apjuk megbántotta őket? Hogy a pénz fontosabb lett mindennél?
Egy este Dóri odabújt hozzám.
– Anya, én szeretem nagyiékat. Ők mindig játszanak velem és sütit hoznak. Ugye nem haragszol rájuk?
A könnyeimet nyeltem vissza.
– Nem haragszom rájuk, kicsim. Soha nem haragudnék rájuk.
Aztán eljött Marci születésnapja. Anyámék egy kézzel készített társasjátékot hoztak ajándékba – apám faragta ki fából, anyám festette le. Gábor szülei egy új okostelefont vettek neki.
Marci először örült a telefonnak, de estére már csak az új társasjátékkal akart játszani. Anyámék boldogan nézték őt.
Az este végén apám félrehívott.
– Kislányom… Ha úgy érzed, hogy terhet jelentünk nektek… akkor inkább ritkábban jövünk…
Ekkor eltört bennem valami.
– Apa! Ti soha nem lesztek teher! Sajnálom… Sajnálom Gábort is… Csak néha nem érti meg, mi az igazán fontos.
Aznap éjjel leültem Gáborral újra beszélgetni.
– Nézd – mondtam –, lehet, hogy a te szüleid több pénzt adnak. De az én szüleim szeretetet adnak. És ezt nem lehet forintban mérni.
Gábor először csak hallgatott. Aztán halkan megszólalt:
– Lehet, hogy igazad van… Csak néha annyira aggódom a pénz miatt…
– Értem én – feleltem –, de ne bántsuk meg azokat, akik mindent megtesznek értünk. Mert egyszer majd csak az emlékük marad…
Azóta próbálunk jobban odafigyelni egymásra. De a sebek lassan gyógyulnak. Néha még mindig eszembe jut: vajon tényleg ennyit számít a pénz? Vagy csak elfelejtettük értékelni azt, ami igazán fontos?
Ti mit gondoltok? Tényleg csak az számít egy családban, hogy ki mennyit tud adni? Vagy van valami, ami sokkal többet ér minden forintnál?