„Anya, Erre Nincs Időm”: Csak Anyja Vagyonára Vágyott
Katalin csendes nappalijában ült, a falióra ketyegése visszhangzott a csendben. A telefonra pillantott, remélve egy hívást, amiről tudta, hogy soha nem fog megérkezni. Lánya, Anna, mindig is ambiciózus volt, de Katalin sosem gondolta volna, hogy ez az ambíció ekkora éket ver közéjük.
Évekkel ezelőtt, amikor Anna még csak gyerek volt, Katalin egy összetartó családról álmodott. Fáradhatatlanul dolgozott, hogy mindent megadjon Annának, biztosítva számára minden lehetőséget a sikerhez. Egyedülálló anyaként Katalin szívét-lelkét beleadta lánya nevelésébe, remélve, hogy szeretetet és hálát tud átadni neki.
De ahogy Anna felnőtt, a fókusza megváltozott. Teljesen elmerült a siker és a gazdagság gondolatában. Katalin észrevette a változást, de elhessegette mint egy múló szeszélyt. Azt hitte, hogy mélyen legbelül Anna még mindig értékeli a kapcsolatukat.
Amikor Katalin egészsége romlani kezdett, segítségért fordult Annához. „Anya, erre nincs időm” – mondta Anna empátia nélkül. Minden hívás után Katalin egyre magányosabbnak és összetörtebbnek érezte magát.
A fordulópont akkor jött el, amikor Katalin úgy döntött, hogy szétosztja vagyonát. Remélte, hogy ha megosztja Annával a vagyonát, az talán újraéleszti a kapcsolatukat. De miután a jogi ügyek rendeződtek és Anna megkapta a részét, teljesen eltűnt Katalin életéből.
Katalin próbált kapcsolatba lépni vele, üzeneteket hagyott és leveleket küldött, de válasz nélkül maradtak. Az a felismerés, hogy lánya csak a pénzéért értékelte őt, keserű pirula volt lenyelni. Katalin gyakran nosztalgiázott a múltban, kapaszkodva a boldogabb idők emlékeibe.
Ahogy teltek az évek, Katalin egészsége tovább romlott. Gyakran tűnődött azon, vajon Anna valaha visszatér-e – nem a pénzért, hanem azért a szeretetért, amit valaha megosztottak. De minden nap ugyanazzal a csenddel ért véget, ami állandó társává vált.
Egy este, miközben Katalin az ablaknál ült és nézte a naplementét, váratlan hívást kapott. Szíve reménnyel telt meg, amikor felvette a telefont, de egy idegen hangja fogadta. Egy ügyvéd volt az, aki tájékoztatta őt Anna döntéséről: eladja a családi házat – végleges elszakadás.
Katalin letette a telefont, könnyei végigfolytak az arcán. Rájött, hogy az a lány, akit valaha ismert, eltűnt, helyette valaki más állt ott, akit csak a kapzsiság vezérelt. Az Anna elvesztése okozta fájdalom mély volt, de Katalin vigaszt talált abban a tudatban, hogy mindent megtett.
Végül Katalin elfogadta, hogy vannak kapcsolatok, amelyeket nem lehet helyrehozni. Arra összpontosított, hogy békét találjon önmagában, és megbecsülje azokat az emlékeket, amikor még elég volt a szeretet.