„Csak egy szelet tortát akartam, de a férjem reakciója szóhoz sem hagyott jutni”

Anna a konyhaasztalnál ült, és a félig elfogyasztott születésnapi tortát nézte, amit fia, Marci hatodik születésnapjára sütött. A ház végre csendes volt egy hosszú ünneplős nap után, és ritka béke hullámzott át rajta. Felvette a kést, és vágott magának egy bőséges szeletet, élvezve a gondolatot, hogy valami csak az övé.

Ahogy a villát a szájához emelte, Péter lépett be a konyhába. Szemei azonnal a tortára szegeződtek. „Tényleg szükséged van erre?” – kérdezte megvetően.

Anna szíve összeszorult. Egész nap erre a kis élvezetre várt. „Csak egy szelet” – válaszolta halkan, próbálva könnyedén tartani a hangját.

Péter megrázta a fejét, arckifejezése megkeményedett. „Már hónapok óta panaszkodsz a súlyodra. A tortaevés nem fog segíteni.”

Anna gyomrában ismerős csomó keletkezett. Az évek során felszedett némi súlyt, de a háztartás vezetése és a gyerekek gondozása mellett alig talált időt magára. Remélte, hogy Péter megérti majd, de szavai mélyebbre vágtak, mint amennyit be akart vallani.

„Tudom, hogy felszedtem néhány kilót” – mondta csendesen –, „de nehéz év volt.”

Péter keresztbe fonta karjait, tekintete rendíthetetlen maradt. „Jobban kellene vigyáznod magadra. Már nem csak rólad van szó; példát kell mutatnod Bencének és Marcinak.”

Anna eltolta a tányért, étvágya elment. Tudta, hogy Péternek bizonyos szempontból igaza van, de a megközelítése miatt kicsinek és méltatlannak érezte magát. Mindig ő volt az, aki mindenki mást előtérbe helyezett, és most úgy tűnt, még a kis örömei is vizsgálat alá kerültek.

A köztük lévő csend hosszúra nyúlt, nehéz és kényelmetlen volt. Anna bárcsak megtalálta volna a megfelelő szavakat, hogy Péter megértse, mennyire küzd, de egy újabb vita félelme némán tartotta.

Amikor Péter elhagyta a szobát, Anna egyedül maradt gondolataival. Tudta, hogy változtatnia kell az egészsége és jóléte érdekében, de az út ijesztőnek tűnt anélkül, hogy támogatást kapna attól az embertől, akinek társa kellett volna lennie.

A torta érintetlenül ült az asztalon, emlékeztetve arra a boldogságra, amely elérhetetlennek tűnt. Anna sóhajtott és felállt, eltökélten keresve az utat előre saját feltételei szerint.