„Egy Új Fejezet, Egy Váratlan Szakadás: Lányom Küzdelme az Új Esélyemmel a Szerelemre”

60 évesen azt hittem, hogy életem egy új és izgalmas fejezetébe lépek. Évekig tartó egyedüllét után, amit a válásom követett, végre újra rátaláltam a szerelemre egy csodálatos férfi, Péter személyében. Egy helyi könyvklubban találkoztunk, és közös szenvedélyünk az irodalom iránt gyorsan mélyebb érzésekké alakult. Péter kedves volt, figyelmes, és mindaz, amire egy partnerben vágytam. Úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk, és életünket és erőforrásainkat egyesítve egy kényelmes otthont teremtünk Budapest külvárosában.

Izgatottan osztottam meg ezt az új fejleményt a lányommal, Annával. 32 évesen Anna mindig is a támaszom volt, különösen azután, hogy az apjával elváltunk. Támogatott, amikor úgy döntöttem, hogy újra randizni kezdek, sőt bátorított is arra, hogy keressek boldogságot. Azonban amikor meséltem neki Péterről és arról, hogy összeköltözünk, a reakciója messze nem az volt, amire számítottam.

Anna arca elkomorult, amikor vacsora közben megosztottam vele a hírt kedvenc olasz éttermében. Szokásos ragyogó mosolya eltűnt, helyét aggodalom és hitetlenkedés vette át. „Anya, biztos vagy ebben?” kérdezte aggódó hangon. „Csak egy éve ismered őt.”

Biztosítottam róla, hogy Péterrel időt szántunk arra, hogy megismerjük egymást, és biztos vagyok a döntésemben. De Anna nem volt meggyőzve. Aggodalmát fejezte ki kapcsolatunk gyorsasága miatt, és megkérdőjelezte, hogy nem-e a magánytól való félelem miatt sietek-e bele.

Szavai jobban fájtak, mint amennyire be akartam vallani. Mindig is büszke voltam arra, hogy független vagyok és jó döntéseket hozok. Mégis itt volt a lányom, akinek a véleménye a legfontosabb számomra, és kételkedett az ítélőképességemben.

Ahogy teltek a hetek és hónapok, a feszültség köztünk nőtt. Anna távolságtartóvá vált, elkerülte a szokásos hétvégi brunch-okat és telefonhívásokat. Amikor beszéltünk is, beszélgetéseink feszültek és kínosak voltak. Úgy tűnt, hogy eltávolodik tőlem, és tehetetlennek éreztem magam ennek megakadályozásában.

Péter észrevette a változást rajtam és próbált támogatást nyújtani, de nehéz volt számára megérteni az Anna és köztem lévő kötelék mélységét. Azt javasolta, talán Annának több időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja az anyja komoly kapcsolatát.

Szerettem volna hinni abban, hogy az idő majd begyógyítja köztünk a sebeket, de ahogy közeledtek az ünnepek, világossá vált, hogy a dolgok nem javulnak. Anna visszautasította meghívásomat, hogy velünk töltse a karácsonyt Péterrel és velem, inkább barátait látogatta meg vidéken. Hiánya érezhető volt, árnyékot vetett arra az alkalomra, amelynek örömtelinek kellett volna lennie.

Ahogy ott ültem az ünnepi asztalnál Péterrel, körülvéve nevetéssel és melegséggel az ő családja részéről, nem tudtam lerázni magamról az üresség érzését. Az új kapcsolatom örömét beárnyékolta a lányommal való közelség elvesztése.

A következő hónapokban Anna és én tovább sodródtunk egymástól. Az egykor erős kötelékünk úgy tűnt helyrehozhatatlanul megsérült azáltal, hogy úgy döntöttem: boldogságot keresek Péterrel. Annak ellenére, hogy próbáltam áthidalni a szakadékot köztünk, Anna távol maradt tőlem, ami arra késztetett, hogy megkérdőjelezzem: vajon túl nagy árat fizettem-e a szerelem kereséséért.