Elárult szív: Amikor a legjobb barátnőm a vőlegényemmel csalt meg
– Hogy képzeled ezt, Kata? – remegett a hangom, miközben a konyhaasztalnál ültem, és a kezem görcsösen szorította a bögrét. Az ablakon túl eső kopogott, mintha csak az én könnyeimet utánozná.
Kata ott állt velem szemben, a haja most is tökéletesen beállítva, mint mindig. – Sára, kérlek… annyi év eltelt már. Tudom, hogy hibáztam. De te vagy a legjobb barátnőm! Szeretném jóvátenni. Hadd legyek a tanúd az esküvődön!
A szívem összeszorult. Hirtelen visszazuhantam abba az éjszakába, amikor minden darabokra hullott. Akkor még Gáborral éltem együtt egy kis zuglói albérletben. Az esküvőnket terveztük, mindenki irigyelte a boldogságunkat. Kata volt a jobb kezem, minden titkom tudója. Azt hittem, őszinte hozzám.
Aztán egy este, amikor Gábor furcsán viselkedett, és Kata is kerülte a tekintetem, valami megmozdult bennem. Nem hagyott nyugodni az érzés. Egy hét múlva megtaláltam a telefonján az üzeneteket. „Hiányzol”, „Mikor találkozunk újra?” – ezek a szavak égették bele magukat az agyamba. Először nem akartam elhinni. Aztán Gábor bevallotta mindent.
Aznap este kidobtam őt is, Katát is az életemből. Anyám sírva könyörgött, hogy ne hozzak elhamarkodott döntést, de én csak azt éreztem: elárultak. A családom próbált vigasztalni, de minden szó üresen koppant bennem. Hónapokig nem mentem emberek közé. A munkahelyemen is csak vegetáltam.
Aztán jött Tamás. Egy céges tréningen találkoztunk. Nem volt benne semmi különös elsőre – legalábbis azt hittem. De türelmes volt velem, hagyta, hogy magamtól nyíljak meg. Lassan újra megtanultam bízni valakiben.
Most pedig itt tartok: két hónap múlva lesz az esküvőnk egy kis balatoni panzióban. Már majdnem minden készen állt, amikor Kata jelentkezett. Először csak egy semmitmondó üzenetet küldött: „Szia! Rég beszéltünk. Hiányzol.” Nem válaszoltam. Aztán felhívott, és végül eljött hozzám.
– Sára, tudom, hogy amit tettem, megbocsáthatatlan – mondta most halkan. – De én tényleg szeretlek téged! Azóta is minden nap bánt, hogy elveszítettelek.
– És szerinted ez most mindent jóvátesz? – kérdeztem keserűen.
– Nem… de szeretném legalább megpróbálni.
A családom és a barátaim is mind azt mondják: „Engedd el! Ne cipeld magaddal ezt a haragot!” Anyám szerint „az élet túl rövid ahhoz, hogy haragudjunk”. Tamás is csak annyit mondott: „Ez a te döntésed lesz, én támogatlak bármiben.” De én nem tudom elengedni azt az érzést, hogy valaki, akit testvéremként szerettem, így hátba szúrt.
Aznap este órákig ültem a sötétben. Végiggondoltam mindent: azokat az éveket Katával – közös nyaralások, titkos beszélgetések az éjszakában –, és azt az egyetlen pillanatot, amikor mindez semmivé lett.
Másnap reggel felhívott a húgom.
– Sára, ne légy már ilyen makacs! Kata tényleg megbánta. Nem lehet örökké haragudni.
– Te ezt nem érted – válaszoltam fojtott hangon. – Te nem tudod, milyen érzés volt…
– Dehogy nem! Csak te nem akarod látni, hogy ezzel magadnak ártasz a legjobban.
A munkahelyemen is szóba került a dolog – egyik kolléganőm hallotta valahonnan.
– Én biztosan nem hívnám meg! – jelentette ki határozottan Zsuzsa. – Aki egyszer ilyet tesz…
De volt olyan is, aki szerint „mindenki hibázik”.
Az esküvő előtti hetek egyre feszültebbek lettek. Kata újra és újra próbált közeledni: virágot küldött, levelet írt, még Tamást is megkereste Facebookon.
Egyik este Tamás leült mellém.
– Szeretném tudni… ha megbocsátasz Katának, azzal boldogabb leszel? Vagy csak azért tennéd, mert mások ezt várják el?
Nem tudtam válaszolni.
Az esküvő napján ott álltam a tükör előtt menyasszonyi ruhában. Anyám bejött hozzám.
– Sára… bármit is döntesz Katával kapcsolatban, én büszke vagyok rád. De ne hagyd, hogy ez az árnyék rávetüljön a boldogságodra.
Végül úgy döntöttem: meghívtam Katát az esküvőre – de nem lett tanúm. A beszédében sírva kért bocsánatot mindenki előtt. Néhányan meghatódtak – én csak üresen néztem magam elé.
Most itt ülök Tamás mellett a nászút után, és azon gondolkodom: tényleg képes vagyok-e valaha megbocsátani? Vagy örökre ott marad bennem ez a seb?
Ti mit tennétek a helyemben? Lehet igazán újrakezdeni valakivel, aki egyszer már elárult?