„Elhagyott valaki másért. Egy évtizeddel később visszatért egy kéréssel”

Az utolsó egyetemi évemben találkoztam Péterrel. Elbűvölő volt, intelligens, és úgy tudott rám figyelni, mintha én lennék az egyetlen ember a teremben. Azonnal megvolt köztünk a kémia, és nem telt el sok idő, mire elválaszthatatlanok lettünk. Azt hittem, megtaláltam a lelki társam, valakit, aki úgy ért meg, mint senki más. Meglepő módon ez az új szerelem nem térített le a karrierem útjáról; inkább fokozta az ambícióimat és a hajtóerőmet. Péter mellett kitüntetéssel diplomáztam, és egy rangos budapesti ügyvédi irodában kaptam állást.

Évekig tökéletesnek tűnt az életünk. Vettünk egy hangulatos házat a budai hegyekben, örökbe fogadtunk egy játékos golden retrievert, akit Maxnak neveztünk el, és még arról is beszéltünk, hogy családot alapítunk. De ahogy telt az idő, észrevettem Péteren apró változásokat. Távolságtartóvá vált, több időt töltött a munkában és kevesebbet velem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a nyugtalanító érzést, hogy valami nincs rendben, meggyőzve magam arról, hogy ez csak a munkája okozta stressz.

Aztán egy este minden összeomlott. Péter leültetett és bevallotta, hogy már egy éve viszonya van valakivel. A nő neve Anna volt, egy kolléganője az irodából. Azt mondta, elhagy engem miatta, mert már nem szerelmes belém. A szavai úgy értek, mint egy tonna tégla. Árulásnak éreztem, összetört a szívem és teljesen magányos lettem.

A következő hónapokban próbáltam összeszedni életem darabjait. Barátok és család vettek körül támogatással és bátorítással. Lassan, de biztosan elkezdtem újjáépíteni magam. Belevetettem magam a munkába, kihívást jelentő ügyeket vállaltam el és hírnevet szereztem magamnak mint ügyfeleim elszánt képviselője. Péter árulása ellenére erőt találtam függetlenségemben és kitartásomban.

Évek teltek el, és továbbléptem az életemmel. Utaztam, új barátokat szereztem, sőt újra randizni kezdtem. De éppen amikor kezdtem újra egésznek érezni magam, egy esős estén kopogtattak az ajtómon. Megdöbbenésemre Péter volt az.

Másképp nézett ki—idősebbnek tűnt, az élet megviselte. Elmagyarázta, hogy Annával nem működtek a dolgok. Kapcsolatuk kezdettől fogva viharos volt, és nemrég váltak el útjaik. Most visszatért, segítségemet kérve. Elvesztette az állását és nehezen boldogult.

Ahogy ott állt az esőben, könyörögve egy újabb esélyért, emlékek árasztottak el a múltunkról. De ugyanúgy előjött az árulás fájdalma is. Rájöttem, hogy bár megbocsátottam neki azért, amit tett, soha nem tudom elfelejteni. Az a bizalom, ami valaha köztünk volt, helyrehozhatatlanul összetört.

Megmondtam Péternek, hogy bár jót kívánok neki, most nem tudok segíteni neki. Nehéz döntés volt, de helyesnek éreztem. Ahogy eltűnt az éjszakában, végleg lezártam életemnek azt a fejezetét.