„Lányom, miért ragaszkodsz hozzá? Még nem késő kilépni”

Tizenöt évvel ezelőtt Mrs. Kovács nem is lehetett volna boldogabb lánya, Anna párválasztásával. Anna mindig is a szeme fénye volt, egy okos és ambiciózus fiatal nő, aki éppen befejezte a jogi egyetemet. Amikor Anna bemutatta barátját, Pétert a családnak, Mrs. Kovács a fellegekben járt. Péter tehetséges zenész volt, gitározott egy helyi zenekarban, amely egyre népszerűbbé vált. Elbűvölő, kedves szívű volt, és úgy tűnt, hogy imádja Annát.

„Ő egy igazi kincs!” – mondogatta Mrs. Kovács a barátnőinek kávézás közben. „Olyan kedves szíve van és annyira tehetséges. Annyira örülök, hogy Anna talált valakit, aki értékeli őt.”

Anna és Péter kapcsolata gyorsan virágzott. Összeköltöztek, és Anna támogatta Péter álmait, hogy befusson a zeneiparban, miközben ő maga fáradhatatlanul dolgozott egy neves ügyvédi irodában. Tökéletes párnak tűntek.

Ahogy teltek az évek, a dolgok kezdtek megváltozni. Péter zenekara nehezen tudott áttörni, és a pénzügyi terhek kezdtek megmutatkozni. Anna lett a fő kenyérkereső, hosszú órákat dolgozott, hogy mindkettőjüket eltartsa. Péter, aki valaha tele volt álmokkal és ambícióval, egyre inkább elkeseredett és visszahúzódó lett.

Mrs. Kovács észrevette a változást a lányán. Anna mindig fáradtnak tűnt, a szemében lévő szikra eltűnt a felelősség súlya alatt. Próbált beszélni Annával erről, de Anna mindig elhárította a dolgot, ragaszkodva ahhoz, hogy minden rendben van.

„Anya, Péternek csak időre van szüksége” – mondta Anna. „Nehéz időszakon megy keresztül.”

De Mrs. Kovács nem volt meggyőzve. Látta, mennyit áldoz fel Anna Péterért, és ez aggasztotta őt. Hiányzott neki az élettel teli fiatal nő, aki valaha tele volt élettel és ambícióval.

Egy este, amikor együtt ültek a teraszon, Mrs. Kovács úgy döntött, hogy hangot ad aggodalmainak.

„Anna, drágám” – kezdte gyengéden –, „tudom, hogy szereted Pétert, de nem tudok nem aggódni érted. Olyan keményen dolgozol, és ő nem tűnik úgy, mintha kivenne a részét.”

Anna sóhajtott, miközben a naplementét nézte. „Tudom, Anya. De szeretem őt. Nem hagyhatom el őt most, amikor nehéz helyzetben van.”

„De mi van veled?” – kérdezte Mrs. Kovács. „Annyit feladtál érte. A karrieredet, a boldogságodat… Tényleg ezt akarod?”

Anna nem válaszolt azonnal. Tudta, hogy anyjának igaza van, de a gondolat, hogy elhagyja Pétert, olyan volt számára, mintha feladná mindazt, amit együtt építettek.

Ahogy teltek a hónapok, a dolgok csak rosszabbodtak. Péter ivása gyakoribbá vált, és indulatai gyakrabban törtek felszínre. Anna azon kapta magát, hogy tojáshéjakon járkál körülötte, próbálva elkerülni egy újabb veszekedést.

Egy éjszaka, egy különösen heves vita után Anna egyedül ült a hálószobájukban, könnyei végigfolytak az arcán. Rájött, hogy valahol útközben elvesztette önmagát, eltemetve az alatt a súly alatt, hogy mindent egyben tartson.

Mrs. Kovács szavai visszhangoztak a fejében: „Tényleg ezt akarod?”

Anna tudta, hogy választania kell. Nem volt könnyű döntés, de végre megértette, hogy Péterrel maradni egyiküknek sem segít. Itt volt az ideje kilépni és újra megtalálni önmagát.

Másnap reggel nehéz szívvel, de új elszántsággal Anna összepakolta a holmiját és elhagyta azt a lakást, amelyet oly sok éven át megosztott Péterrel. Nem ez volt az a befejezés, amire számítottak szerelmük hajnalánál, de ez volt az új fejezet kezdete számára.