„A Vejünk Teljesen Megváltoztatta a Lányunkat: Még az Apja Születésnapjára Sem Jött El”

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok ülni, és az interneten idegeneknek öntöm ki a szívemet, de itt vagyok. A nevem Linda, és egy anya vagyok, aki úgy érzi, hogy elvesztette a lányát egy férfi miatt, aki teljesen megváltoztatta őt. A lányunk, Emese, mindig is életünk fénye volt. Élénk volt, tele álmokkal, és mélyen törődött a családjával. De mióta hozzáment Tamáshoz, minden megváltozott.

Tamás eleinte elbűvölőnek tűnt. Udvarias volt, jó munkája volt, és úgy tűnt, őszintén törődik Emesével. Nyitott karokkal fogadtuk őt a családunkba, azt hittük, hogy támogató társa lesz a lányunknak. De ahogy telt az idő, észrevettük Emese viselkedésének apró változásait. Távolságtartóbb lett, kevesebbet kommunikált, és állandóan feszültnek tűnt.

Az első komolyabb eset, ami piros zászlót lengetett számunkra, az volt, amikor Emese kihagyta az éves családi összejövetelünket. Soha nem hagyta ki korábban, még akkor sem, amikor egyetemre járt. Amikor felhívtam, hogy minden rendben van-e, homályos kifogást adott arról, hogy elfoglalt a munkával és Tamás családi kötelezettségeivel. Próbáltam megérteni, de úgy éreztem, ez egy minta kezdete.

Aztán eljött az apja születésnapja. Egy kis összejövetelt terveztünk otthonunkban, csak közeli családtagokkal és barátokkal. Emese megígérte, hogy ott lesz, de ahogy teltek az órák, semmi jelét nem mutatta. A férjem többször próbálta hívni őt, de minden hívás egyenesen a hangpostára ment. Csak másnap kaptunk tőle egy üzenetet, amelyben bocsánatot kért a hiányzásért és azt mondta, hogy valami közbejött.

Összetört a szívem. A férjem próbálta elbagatellizálni az esetet, mondván biztosan jó oka volt rá, de nem tudtam elhessegetni azt az érzést, hogy Tamás áll mögötte. Minden alkalommal, amikor megpróbáltunk beszélni Emesével erről, védekezővé vált és azt mondta, hogy túlreagáljuk.

A barátaink azt mondják nekünk, hogy ez az élet része; amikor a gyerekek megházasodnak, saját családjuk van és a prioritások változnak. De ez másnak tűnik. Mintha Tamás elszigetelte volna őt tőlünk, és árnyéka lett annak a személynek, aki egykor volt.

Próbáltam elérni őt, javasoltam találkozót kávéra vagy ebédre, csak kettesben. De minden alkalommal van valami kifogás. Túl elfoglalt a munkával vagy Tamásnak van valami terve számukra. Mintha egy olyan világba lenne zárva, ahol Tamás igényei és vágyai az elsők, és nincs helye a családjának.

Rettentően hiányzik a lányom. Hiányoznak azok a napok, amikor órákig beszélgettünk mindenről és semmiről. Hiányzik látni a mosolyát és hallani a nevetését. Most csak egy nőt látok, aki elveszettnek tűnik és akit valaki irányít, aki nem az ő érdekeit tartja szem előtt.

Nem tudom már mit tegyek. A férjem azt mondja, adjunk neki teret és reméljük, hogy saját feltételei szerint visszatér hozzánk. De mi van ha nem? Mi van ha ez az új valóságunk? Egy élet ahol a lányunk csak távoli emléke annak aki egykor volt.

Bárcsak reményteljesen zárhatnám ezt a történetet, de az igazság az, hogy nem tudom mit tartogat számunkra a jövő. Csak annyit tehetek, hogy kapaszkodom azokba az emlékekbe amiket egykor ismertem és remélem hogy egy nap visszatalál hozzánk.