„Egy esküvői rémálom: A lányom jövendőbeli anyósa és apósa katasztrófa”

Mindig is hittem abban, hogy a lányom, Anna, talál majd valakit, aki úgy bánik vele, mint a királynővel. Egyedülálló anyaként keményen dolgoztam, hogy mindent megadjak neki és olyan értékeket közvetítsek, mint a kedvesség és a tisztelet. Amikor bemutatta nekem a vőlegényét, Pétert, reménykedtem. Udvariasnak és ambiciózusnak tűnt, és Anna fülig szerelmes volt. Azonban az optimizmusom gyorsan elpárolgott, amikor megismertem a családját.

Először Péter szüleivel egy kötetlen vacsorán találkoztam az otthonukban. Ideges voltam, de igyekeztem jó benyomást kelteni. Amint megérkeztünk, éreztem, hogy valami nincs rendben. Péter apja, Tamás, egy pohár whiskyvel a kezében köszöntött minket elmosódott „hellóval”. Az anyja, Katalin, zaklatottnak tűnt és alig vett tudomást rólunk. Próbáltam elhessegetni a rossz érzéseimet, gondolván talán csak rossz napjuk van.

Ahogy telt az este, Tamás viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált. Kellemetlen vicceket mesélt és még az italát is kiöntötte az asztalra. Katalin nem tett semmit, hogy közbelépjen; csak ült ott és bámult maga elé. Anna zavarban volt, Péter pedig úgy tett, mintha ez teljesen normális lenne. Aznap este nehéz szívvel távoztam, aggódva a lányom jövője miatt.

Aggodalmaim ellenére Anna ragaszkodott hozzá, hogy szereti Pétert és hogy a szülei nem jelentenek problémát. Biztosított róla, hogy csak rossz napjuk volt és hogy az esküvőn minden rendben lesz. Vonakodva ugyan, de úgy döntöttem, támogatom a döntését és reménykedtem a legjobbakban.

Elérkezett az esküvő napja és vegyes érzelmekkel voltam tele. Boldog akartam lenni Anna miatt, de a katasztrofális vacsora emléke nem hagyott nyugodni. Ahogy a vendégek elkezdtek megérkezni a helyszínre, észrevettem, hogy Tamás máris itallal a kezében van. Összeszorult a szívem.

A ceremónia zökkenőmentesen zajlott le, de amint elkezdődött a fogadás, minden rosszra fordult. Tamás láthatóan ittas volt és jelenetet rendezett. Hangos megjegyzésekkel szakította félbe a beszédeket és még a mikrofont is megpróbálta elvenni egy ponton. Katalin nem tett semmit, hogy megállítsa; csak ült ott látszólag tudomást sem véve a körülötte lévő káoszról.

Anna sírt, Péter pedig tehetetlennek tűnt. A vendégek kényelmetlenül érezték magukat és néhányan még korán távozni is kezdtek. Ez lett volna a lányom életének legboldogabb napja, de rémálommá vált.

Az esküvő után Anna bevallotta nekem, hogy második gondolatai vannak arról, hogy egy ilyen diszfunkcionális családba házasodjon be. Szerette Pétert, de nem tudta tovább figyelmen kívül hagyni a vészjelzéseket. Fájt a szívem látni őt ennyire megosztottnak.

Végül Anna úgy döntött, hogy lefújja az esküvőt. Nehéz döntés volt, de rájött, hogy jobbat érdemel annál, mint hogy egy életen át mérgező anyóssal és apóssal kelljen foglalkoznia. Bármennyire is fájt látni őt ezen az úton végigmenni, büszke voltam rá, amiért a saját boldogságát választotta a társadalmi elvárások helyett.