Egy budapesti panelházban élek, ahol hónapok óta a szomszédom, Katalin rám bízza a kisfiát, Ádámot. Mindig segítettem, mert nem tudtam nemet mondani, de mostanra úgy érzem, kihasználnak. Ma végre ki kell mondanom: elég volt, és szembe kell néznem a következményekkel.
Az én nevem Lajos, és feleségemmel, Marikával egész életünkben azon dolgoztunk, hogy otthonunk melegét és kertünk szépségét átadhassuk gyermekeinknek és unokáinknak. Most, hogy öregszünk, egyre inkább úgy érezzük, csak akkor keresnek minket, ha valamire szükségük van. Ez a történet arról szól, milyen fájdalmas ráébredni: a családi összetartozás néha csak annyit jelent, amennyit a pénztárcánk ér.
