Óvónő titkai: Egy botrány, ami mindent megváltoztatott

– Anya, miért sír a Zsuzsa néni? – kérdezte Lili, miközben a kabátját próbáltam ráadni a zsúfolt öltözőben. Az óvoda folyosóján fojtott hangú beszélgetések zaja szűrődött át, a szülők arca feszült volt. Zsuzsa néni, Lili kedvenc óvónője, épp akkor lépett ki a csoportszobából, arcán könnyek csillogtak.

Nem tudtam mit mondani. Aznap reggel már a kapuban éreztem, hogy valami nincs rendben. A szülők suttogtak egymás között, néhányan dühösen mutogattak egy telefonon valamit. Aztán meghallottam: „Ez elfogadhatatlan! Egy óvónő nem csinálhat ilyet!”

Hazafelé menet Lili csendes volt. Én sem tudtam szabadulni a gondolattól: vajon mi történhetett? Este a szülői csoportban robbant a bomba. Valaki – talán Éva, aki mindig mindent tudni akar – feltöltött egy képernyőfotót. Zsuzsa néni egy online platformon vállalt plusz munkát: felnőtteknek szóló tanácsadást tartott párkapcsolati témákban, néha provokatívabb stílusban.

A hozzászólások özönleni kezdtek:
– Ez szégyen!
– Hogy bízhatjuk rá a gyerekeinket?
– Szerintem ez magánügy.

A férjem, Gábor csak legyintett: „Mindenki dolgozik valamit pluszban. Nem mindegy?” De anyám már másnap hívott: „Hallottad, mi történt? Hát ilyen világot élünk?”

Az óvodában másnap feszültség volt a levegőben. A vezető, Márta néni összehívta a szülőket. A teremben mindenki egyszerre beszélt:
– Nem akarom, hogy a gyerekem ilyen példát lásson!
– De hát Zsuzsa néni mindig kedves volt!
– Ez nem ide tartozik!

Zsuzsa néni ott ült hátul, lehajtott fejjel. Amikor megszólalt, remegett a hangja:
– Egyedül nevelem a lányomat. Az óvodai fizetésből nem tudom eltartani. Soha nem kevertem össze a magánéletemet a munkámmal.

Éva felcsattant:
– Akkor miért kellett ezt nyilvánosan csinálni?

Éreztem, ahogy összeszorul a gyomrom. Eszembe jutottak azok az esték, amikor én is számolgattam, mire lesz elég a fizetésem. Vajon én mit tennék Zsuzsa helyében?

A szavazás gyors volt és kegyetlen. A többség azt akarta, hogy Zsuzsa menjen. Másnap már nem jött be dolgozni. Lili sírt este:
– Anya, visszajön még Zsuzsa néni?

Nem tudtam mit mondani. A csoportban tovább folyt a vita:
– Most boldogok vagytok? – írta valaki.
– Legalább tiszta marad az óvoda! – jött a válasz.

Az óvodában minden megváltozott. Az új óvónő kedves volt, de Lili nem ragaszkodott hozzá úgy, mint Zsuzsa nénihez. A szülők között is nőtt a távolság. Már nem beszélgettünk annyit reggelente; mindenki kerülte a másik tekintetét.

Egy este Lili odabújt hozzám:
– Anya, szerinted Zsuzsa néni rossz ember?

Megszorítottam a kezét.
– Nem hiszem, kicsim. Néha nehéz döntéseket kell hoznunk.

A férjem csak annyit mondott: „Ez az egész túlzás volt.” De anyám továbbra is azt hajtogatta: „Régen ilyen nem fordulhatott volna elő.”

Éjszakánként sokat gondolkodtam. Vajon tényleg veszélyt jelentett volna Zsuzsa néni munkája a gyerekeinkre? Vagy csak féltünk attól, amit nem értünk? Miért olyan könnyű ítélkezni mások felett?

Egy hónap telt el azóta. Az óvoda már nem ugyanaz. Lili még mindig emlegeti Zsuzsa nénit. Én pedig minden nap felteszem magamnak a kérdést: vajon jól döntöttünk? Vagy csak hagytuk, hogy a félelmeink vezessenek?

„Ha te lettél volna az én helyemben, te mit tettél volna? Vajon tényleg ennyire törékeny a bizalom köztünk?”