A nemkívánatos vendég az asztalnál

A testvérem, Tamás, meghívott egy családi vacsorára a lakásába. Már régóta nem találkoztunk, és izgatottan vártam, hogy újra együtt legyünk. Amikor beléptem a nappaliba, a meleg fények és a finom illatok azonnal otthonossá tették a helyet. Tamás mosolyogva fogadott, és bemutatott a többi vendégnek. Azonban volt ott valaki, akit nem ismertem: egy középkorú férfi, akit Tamás csak úgy említett, mint „egy régi barát”.

A férfi, akit Lajosnak hívtak, azonnal leült az asztalhoz anélkül, hogy kezet mosott volna. Ez már önmagában is furcsa volt számomra, de próbáltam nem foglalkozni vele. Ahogy elkezdtük a vacsorát, Lajos hangosan beszélni kezdett a saját életéről, mintha csak ő lenne a középpontban. A történetei tele voltak dicsekvéssel és önfényezéssel, ami egyre inkább zavart engem.

„Tudjátok, én mindig is sikeres voltam az üzleti életben,” mondta Lajos, miközben egy nagy falatot vett a szájába. „Nem mindenki képes elérni azt, amit én elértem.”

Tamás próbálta enyhíteni a feszültséget az asztalnál, de Lajos jelenléte mindannyiunkat kényelmetlenül érintett. Éreztem, hogy a testvérem is zavarban van, de nem akarta megsérteni a vendégét.

A vacsora közepén Lajos hirtelen felállt, és megkérdezte: „Hol van a fürdőszoba?” Tamás udvariasan útbaigazította. Amikor visszatért, észrevettem, hogy még mindig nem mosott kezet. Ez már túl sok volt számomra.

„Lajos,” szólaltam meg végül, próbálva megőrizni a nyugalmamat. „Nem gondolod, hogy illene kezet mosni vacsora előtt és után?”

Lajos rám nézett, és egy pillanatra csend lett az asztalnál. „Ó, ne aggódj emiatt,” mondta nevetve. „Az immunrendszerem erős.”

Ez a válasz teljesen kihozott a sodromból. Nem tudtam elhinni, hogy valaki ennyire figyelmen kívül hagyja az alapvető higiéniai szabályokat. A vacsora hátralévő része feszültséggel telt el. Próbáltam nem nézni Lajosra, de minden mozdulata irritált.

Amikor végre véget ért az este, és mindenki elkezdett hazamenni, Tamás félrehívott.

„Ne haragudj Lajos miatt,” mondta halkan. „Ő tényleg jó ember, csak néha kicsit figyelmetlen.”

„Tamás,” válaszoltam fáradtan. „Ez nem csak figyelmetlenség volt. Ez tiszteletlenség mindannyiunkkal szemben.”

Tamás bólintott, és láttam rajta, hogy megérti az érzéseimet. Ahogy hazafelé tartottam, azon gondolkodtam, vajon miért engedjük meg magunknak, hogy ilyen emberek befolyásolják az életünket? Miért tűrjük el a tiszteletlenséget csak azért, mert valaki „régi barát”?

Vajon meddig kell elviselnünk mások figyelmetlenségét és tiszteletlenségét anélkül, hogy kiállnánk magunkért? Talán itt az ideje változtatni ezen.